Index Vakbarát Hírportál

Megölte két újszülöttjét, a holttesteket pedig a fagyasztóban rejtegette egy nő

2023. június 22., csütörtök 21:31

A dél-koreai rendőrség közölte, hogy elfogatóparancsot kértek egy nő ellen, akit azzal vádolnak, hogy megölte két újszülöttjét.

Az egyik dél-koreai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy a 30-as éveiben járó nő beismerte a csecsemők megölését, és azt mondta, hogy azért gyilkolt, mert anyagi nehézségekkel szembesült három másik gyermeke felnevelése közben.

Az újszülöttek mindössze egynaposak voltak, amikor végeztek velük – tette hozzá a tisztviselő.

A nő első állítólagos áldozata a negyedik gyermeke volt, aki 2018 novemberében született egy kórházban. A rendőrség szerint az anya a szülés utáni napon megfojtotta a kislányt, a holttestet pedig az otthonában lévő hűtő fagyasztójába tette. Azzal is vádolják, hogy ugyanezt tette az ötödik gyermekével, egy fiúval, akit 2019 novemberében hozott világra.

A nő férje a rendőröknek azt mondta, ő úgy tudta, hogy a felesége elvetette a gyermekeit, ezért nem tudott az állítólagos gyilkosságokról.

Az ügyre májusban derült fény, amikor valaki kiszúrta, hogy a csecsemők születését soha nem jegyezték be hivatalosan, miközben a kórházban volt feljegyzés a születésükről.

Június 21-én a rendőrség házkutatást tartott a nő otthonában, a többgyermekes anya akkor vallotta be a gyilkosságokat.

Rovatok