Index Vakbarát Hírportál

Megérkezett a Titanic roncsainál eltűnt tengeralattjáró utasainak utolsó mentsvára

2023. június 22., csütörtök 13:55

A Titanic roncsaihoz tartó turista-tengeralattjárónak, a Titannak alig néhány órányi oxigénje maradt már csak. A szakértők szerint ha sikerül is megtalálni a hajót, szinte lehetetlen lesz kimenteni. Azonban most még van egy utolsó reménysugár, mégpedig a Victor 6000 névre keresztelt távirányítású robot.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, vasárnap tűnt el a Titan névre keresztelt búvárhajó, amely egy pilótával és négy utassal a fedélzetén az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsaihoz tartott. A Reuters cikke szerint a mentőcsapatok egy Connecticut állam nagyságú területen – amely körülbelül feleakkora, mint Belgium – kutatnak a búvárhajó után, amely akár az óceán fenekén is lehet, de a vízfelszínen is lebeghet.

Az elmúlt napokban dörömbölő hangokat fogtak be a tengeralattjáróról, így a mentőalakulatok arra következtetnek, hogy még életben van a bajba jutott csapat, azonban a szakemberek szerint már nem sokáig, ugyanis még csütörtökön elfogyhat az oxigén a kabinban. A keresést emiatt továbbra is gőzerővel folytatják a hatóságok. 

És meg is érkezett már a Victor 6000 nevű merülőhajó is a helyszínre. A Victor 6000 az Iframer nevű francia kutatóintézet tulajdona, amit az Atalante hajó szállított a mentés helyszínére.

A Victor 6000 névre keresztelt távirányítású robot akár 20 000 láb mélyre is le tud merülni – majdnem kétszer olyan mélyre, mint az elveszett OceanGate Titan –, és olyan karokkal rendelkezik, amelyek képesek elvágni a kábeleket vagy más, akár finomabb manővereket is végrehajtani a beragadt hajó kiszabadítása érdekében.

Ha a jármű megtalálja a tengeralattjárót, a négy és fél tonnás robot nem tud segíteni a felszínre hozatalában – de segíthet a bajba jutott járművet a felszínről egy kábelhez csatlakoztatni. A Victor képes vizuális felderítésre is a lámpái és kamerái segítségével, így élőben láthatja majd a merülőhajót távolról irányító személyzet azt, amit a robot lát.

A Victor 6000-et egy 8 km hosszú, az Atalanté-hoz csatlakoztatott kábel táplálja, ami azt jelenti, hogy ez a gép is képes nonstop keresni. A robot azonban alig több mint 1 km/h sebességgel mozog. 

A szerkezettel nagyjából egy kis teniszpálya méretű terepet lehet belátni, működtetéséhez egy háromfős személyzet szükséges – írja a HVG.

A robot, amelyet 1999-ben terveztek, alig nagyobb, mint egy kétszer 3 méteres kocka, de sokak szerint ez az utolsó remény a Titanban rekedtek megmentésére – írja a metro.co.uk.

(Borítókép: A Victor 6000 névre keresztelt távirányítású robot. Fotó:  Olivier Dugornay - Ifremer / Reuters)

Rovatok