Index Vakbarát Hírportál

Kritikus órák következnek, ma elfogy az oxigén

2023. június 22., csütörtök 07:43

A Titanic roncsaihoz tartó turista-tengeralattjárónak, a Titannak alig néhány órányi oxigénje maradt már csak. A szakértők szerint, ha sikerül is megtalálni a hajót, szinte lehetetlen lesz kimenteni. Szerdán egy, a mentésben részt vevő kanadai repülőgép dörömbölő hangokat észlelt, a zajok forrását azonban egyelőre nem azonosították. A szakértők figyelmeztettek, hogy a hangok nem biztos, hogy az eltűnt hajóról származnak, akár a Titanic is lehet a forrása.

Vasárnap tűnt el a búvárhajó, amely egy pilótával és négy utassal a fedélzetén az 1912-ben elsüllyedt Titanic roncsaihoz tartott. A Reuters cikke szerint a mentőcsapatok egy Connecticut állam nagyságú területen – amely körülbelül feleakkora, mint Belgium – kutatnak a búvárhajó után, amely akár az óceán fenekén is lehet, de a vízfelszínen is lebeghet. 

Néhány órányi oxigénjük maradt

Hogy ellenálljon a mélységben uralkodó hatalmas víznyomásnak, a mintegy 10,4 tonnás hajónak 5 hüvelyk (körülbelül 12,7 centiméter) vastagságú, a szabványoknak megfelelő szénszálas anyagból készült hajóteste van, amelyet két, titánból készült, ívelt zárófejjel erősítettek meg. Afedélzeti ajtót belülről nem lehet kinyitni, tizenhét csavarral van lezárva. Jürgen Weber, a tengeralattjáró tengerészmérnöke szerint olyan, mint egy vaskoporsó.

Az eltűnt Titan tengeralattjáró fedélzetén tartózkodó öt utasnak az üzemeltető OceanGate adatai szerint 96 órán át volt oxigénje, ami azt jelenti, hogy csütörtök délelőttre elfogyhat, de a szakértők szerint a levegőellátás számos tényezőtől függ. Ha például a hajón lévők bepánikolnak, vagy túl sokat mozognak, akkor ennél sokkal hamarabb is kifogyhatnak az oxigénből.

Szinte lehetetlen kimenteni a hajót

A szakértők úgy vélik, ha a jármű az Atlanti-óceán fenekén van, akkor szinte lehetetlen lesz onnan kimenteni. A Titanic roncsa mintegy 4 kilométerre van a vízfelszín alatt, a búvárhajó nagyjából a merülési távolság felénél veszthette el a kapcsolatot az ellátóhajóval. 

Koromsötét van odalent, jéghideg a víz, a tengerfenék iszapos, még a saját kezedet sem látod, akkor sem, ha az arcod elé teszed

– mondta Tim Maltin, a Titanic elsüllyedésének és roncsainak szakértője.

Csak néhány olyan búvárhajó létezik, amely képes lenne eljutni a Titanic roncsának mélyére. Még ha el is érnék, a tengeralattjáróknak nincs elég erejük ahhoz, hogy a felszínre vontassák az eltűnt hajót.

Többet tudunk a holdfelszínről, mint az óceánfenékről, mert egyszerűen nem térképeztük fel

– mondta Jamie Pringle, a brit Keele Egyetem geológusa.

A szakértők szerint azonban akkor sem sokkal jobb a helyzet, ha a hajó a víz felszínén van, a tengeralattjáróról tengeralattjáróra történő mentés valószínűtlen. Ha a hajó az óceán felszínén lebeg, az a szakértők szerint olyan, mint egy tűt keresni a szénakazalban. A furgon méretű hajót még nehezebb lesz észrevenni, ha félig a víz alá merül.

Mi történt szerdán?

A Titan tengeralattjárót kereső mentőalakulatok az Atlanti-óceán északi részének egy távoli területére összpontosították erőfeszítéseiket, ahol víz alatti zajokat észleltek. A kutatásban részt vevő gép szonobójákat vetett be a tengeralattjáró eltűnésének helyszínén, amelyek harmincpercenként dörömbölő hangokat észleltek.

Négy órával később további szonárokat vetettek be, amelyek szintén azonosították a dörömbölést. A zajokat kedden és szerdán is észlelték kanadai P–3-as repülőgépek. Az amerikai parti őrség illetékesei szerint további hajókat és víz alatti járműveket vonnak be a keresési és mentési műveletekbe.

Egyelőre nem azonosították a zajok forrását, a szakértők pedig figyelmeztettek, hogy a hangok nem biztos, hogy az eltűnt hajóról származnak. A zajok elemzése „nem volt meggyőző” – mondta Jamie Frederick kapitány, a parti őrség kapitánya.

A szonár által észlelt hangok „hamisak” lehetnek, mivel „sok zaj hallatszik az óceánból” – mondta egy volt tengerésztiszt a Sky News beszámolója alapján. Chris Parry volt ellentengernagy szerint a Titanic „sok zajt csap, még akkor is, amikor az áramlatok áthaladnak rajta”, a figyelmet viszont arra a területre kell összpontosítani, ahol „valószínűleg a hajó is balesetet szenvedett”.

Biztonsági problémái lehetnek a merülőhajónak

David Lochridge, az OceanGate Expeditions tengeri műveletekért felelős igazgatója még 2018-ban írt egy jelentést arról, hogy az akkor még fejlesztés alatt álló járműnek sokkal több tesztelésen kellene átesnie, mert amint extrém mélységbe ér, az utasai veszélybe kerülhetnek.

Az OceanGate még abban az évben beperelte Lochridge-et azzal vádolva, hogy megszegte a titoktartási megállapodást. Az igazgató szintén keresetet nyújtott be, azt állítva, hogy jogtalanul rúgták ki. Az ügyet néhány hónappal a kereset benyújtása után nem nyilvános feltételek mellett rendezték.

Lochridge szerint a fejlesztési fázisban kiderült, hogy a hajótest nyomás alatt repedő, pattogó hangokat ad ki, és a vállalat a hajótest átvizsgálása helyett az akusztikus elemzésre bízta a hibák felderítését. Állítása szerint a vállalat azt mondta neki, hogy nem létezik olyan berendezés, amely képes lenne ilyen vizsgálatot végezni a 12 centiméter vastagságú szénszálas hajótesten.

Ez azért volt problémás, mert ez a fajta akusztikai elemzés csak akkor mutatná ki a bajt, amikor egy alkatrész éppen meghibásodni készül, például milliszekundumokkal a robbanás előtt

– fogalmazott az igazgató a keresetében.

Hozzátette, hogy az OceanGate ezen döntése rendkívüli veszélynek teszi ki tengeralattjáróban utazókat. A vállalat azonban azt állította, hogy Lochride nem mérnök, és nem is alkalmazták, vagy kérték fel mérnöki szolgáltatások elvégzésére a Titanon.

(Borítókép: Ocean Gate / Handout / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok