Index Vakbarát Hírportál

Több mint kétezer év börtönre ítélték a Colorado Springs-i lövöldözőt

2023. június 27., kedd 06:40

Tényleges életfogytiglani börtönre ítélte a bíróság hétfőn a Colorado Springs-i lövöldözőt, aki tavaly ősszel öt embert ölt meg egy LMBTQ-szórakozóhelyen a Colorado állambeli nagyvárosban – írja az MTI.

Anderson Lee Aldrich a bírósági meghallgatáson bűnösnek mondta magát 5 rendbeli gyilkosságban, valamint 46 rendbeli gyilkossági kísérletben, és kijelentette, hogy nem vitatja a gyűlölet-bűncselekmény, valamint egyéb törvénysértések vádját. A vallomással az ügy lezárult, nem kerül bírósági tárgyalási szakaszba.

Aldrich a bíróság előtt nem fedte fel tettének indítékát és nem élt a nyilatkozat jogával az ítélethirdetéskor.

Védőügyvédje azt mondta, hogy ügyfele – aki saját magát nembináris nemi identitásúnak, vagyis az LMBTQ-közösséghez tartozónak vallja – sajnálja a történteket. Az ügyész a meghallgatáson ugyanakkor azt mondta, hogy a megbánást tanúsító nyilatkozatok önérdekből születtek, és kétségbe vonta azt is, hogy Aldrich valóban nembináris lenne. Szerinte a vádlott ezzel csak az ügy megítélésén akart enyhíteni.

A vádirat eredetileg 300 vádpontot tartalmazott, és az ítélethirdetés után az ügyész rámutatott, hogy a büntetés a második leghosszabb börtönbüntetés az állam történetében.

Aldrich öt életfogytiglan mellé még 2208 évnyi börtönbüntetést kapott a gyilkossági kísérletekért.

Anderson Lee Aldrich tavaly novemberben a Colorado állambeli Colorado Springsben a szexuális kisebbséghez tartozók által látogatott éjszakai szórakozóhelyen lőfegyverből nyitott tüzet válogatás nélkül az ott tartózkodókra, akik közül öt ember meghalt, 46-an megsebesültek.

Egy évvel korábban, 2021-ben már bíróság elé állították, amikor nagyszüleit fenyegette, azt állította, hogy ő lesz a „következő tömeggyilkos”, miközben több fegyvert és hozzá való felszerelést halmozott fel. Akkor az ellene felhozott vádakat ejtették.

Rovatok