Index Vakbarát Hírportál

Hiába a béketárgyalás, megint összecsaptak az azeriek és az örmények

2023. június 28., szerda 11:36

Életét vesztette az egyoldalúan kikiáltott, nemzetközi jogi szempontból Azerbajdzsán részét képező Hegyi-Karabah Köztársaság védelmi erőinek négy tagja szerda hajnalban az azeri hadsereg tüzérségi csapásának következtében – írja az MTI.

Beszámolójuk szerint mindezt az Armenpress örmény hírügynökség közölte az örmény szeparatista enklávé haderejének közlésére hivatkozva. A hegyi-karabahi közlemény szerint az azerbajdzsáni hadsereg tüzérségi fegyvereken kívül drónokat is bevetett az örmény állások ellen Martuni és Martakert térségében.  

A Szabad Európa szerint mindeközben Azerbajdzsán védelmi minisztériuma azt állította, hogy az örmények tüzérségi csapást hajtottak végre ellenük, és egy katonájuk megsebesült. 

A francia AFP hírügynökség szerint az örmény szeparatisták egy későbbi közleményben azt írták, hogy a csapások után lenyugodott a helyzet a határnál. Hozzátették azt is, hogy

az összetűzésre aközben került sor, hogy Örményország és Azerbajdzsán egy háromnapos béketárgyalást tart jelenleg az Egyesült Államok közvetítésével.

A háromnapos tárgyalást Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere nyitotta meg. Mint az AFP megjegyzi, hagyományosan Oroszország volt a közvetítő a két ország közti tárgyalásokon, de most az ukrajnai invázió miatt az Európai Unió és az amerikaiak magukhoz ragadták a kezdeményezést.

Az azeriek és az örmények évtizedek óta vitatják egymás közt Hegyi-Karabahot. Nemrég felmerült, hogy a fegyveres konfliktust megoldhatja az, hogy Örményország miniszterelnöke közölte: hajlandó lemondani a területi követeléseikről, ha az azeriek biztosítják az ott élő örmény kisebbség jogait. 

Azonban a régióban élő örmények ezt nem fogadták el, és saját kormányzatot kiáltottak ki, ami veszélyeztetheti azt, hogy sikerül-e megoldani a konfliktust. 

Rovatok