Index Vakbarát Hírportál

Negyvenezer rendőrt vetnek be Franciaországban a zavargások miatt

2023. június 29., csütörtök 17:38

A kormány úgy döntött, hogy 40 ezer rendőrt vet be az erőszakos zavargások miatt, amelyek országszerte azután törtek ki, hogy a rendőrök agyonlőttek egy 17 éves fiút.

A francia kormány csütörtökön azt ígérte, hogy helyreállítja a rendet a két éjszakán át tartó erőszakos cselekmények után, amelyek azután kezdődtek, hogy a rendőrök agyonlőttek egy 17 éves fiatalembert, és bejelentették, hogy több tízezerrel több rendőrt fognak bevetni, és lecsapnak azokra a környékekre, ahol épületeket és járműveket gyújtottak fel.

A kormány tagjai ellátogattak a hirtelen fellángolt zavargások által sújtott területekre, nyugalomra szólítottak fel, de arra is figyelmeztettek, nem engedik, hogy folytatódjon az erőszak, amelyben több rendőr megsérült, és közel 100 középület megrongálódott. A reggeli válságtanácskozás után Gerald Darmanin belügyminiszter azt mondta, hogy a bevetendő rendőri erők létszámát több mint négyszeresére, 9000-ről 40 ezerre növelik. Csak a párizsi régióban a bevetett rendőrök száma több mint kétszeresére, 5000-re emelkedik.

Az állam válasza rendkívül határozott lesz, bár egyelőre nincs szükség a szükségállapot kihirdetésére

 − mondta Darmanin.  

A belügyminiszter azt is hozzátette, hogy a szerda esti összecsapásokban 170 rendőr sérült meg, és 180 embert tartóztattak le.

Egy kis csoportról volt szó, akik úgy döntöttek, hogy megtámadják a köztársaság jelképeit... Amikor iskolákat, közösségi központokat vagy városházákat támadnak meg, akkor szimbólumokat támadnak meg

− mondta Darmanin.

A lakosság fél az erőszaktól

Néhányan Nanterre-ben azt mondták, hogy félnek az eseményektől. Az egyik helyi lakos a BBC-nek elmondta, hogy a randalírozók üzleteket rongáltak meg, és még egy mentőautó útját is eltorlaszolták, amely megpróbált bejutni a területre.

Soha életemben nem láttam még ilyet. Mindannyian félünk, mert nem tudjuk, mi fog történni ma este. Mi lesz a következő lépésük?

− mondta el a csatornának.

 Nemrég tiltakozó menet indult el Nanterre-ben, amelyet a meggyilkolt fiú édesanyja vezet. 

Mint azt megírtuk, egy rendőr kedd reggel agyonlőtt egy fiút, amiért az nem volt hajlandó eleget tenni a rendőri felszólításnak. Az áldozat egy 17 éves, Nael nevű tinédzser volt.

Közúti ellenőrzésnek indult a tragédia 

A rendőrség közlése szerint reggel 8 óra 15 perc körül avatkoztak be a Párizs agglomerációjába tartozó Nanterre Avenue Joliot-Curie sugárútján. Állításuk szerint egy Mercedest akartak ellenőrizni, amely a buszsávban haladt, de a sofőr nem volt hajlandó megállni, azonban később egy zsákutcában sarokba szorították. A Le Figaro rendőrségi forrása ezután azt állította, hogy a fiú egyenesen a rendőrnek hajtott, aki erre reagálva rálőtt a sofőrre, megsebesítve őt. A 17 éves áldozat halálát szív- és légzésleállás okozta, a mentők nem tudták újraéleszteni.

Felkerült azonban egy videó az esetről a Twitterre, ami másképp mutatja be a történteket. Ezen az látszik, hogy két rendőr megállít egy sárga autót, egyikük a szélvédőnek támaszkodva, kezében fegyverrel próbálja meg maradásra bírni a fiút, aki ettől bepánikol, és megpróbál elhajtani. A férfi erre reagálva egy lövést ad le, az autó pedig néhány méterrel odébb, egy oszloppal ütközve áll meg. A lap információi szerint a fiú már korábban is ismert volt a rendőrség számára, többször is előfordult, hogy nem tett eleget a rendőri intézkedésnek, valamint több alkalommal vezetett jogosítvány nélkül.

Rovatok