Index Vakbarát Hírportál

Mintegy 200 ezer színész is csatlakozhat a forgatókönyvírók sztrájkjához

2023. június 29., csütörtök 14:25

A 160 ezer színész készen áll csatlakozni a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkjához, amely szinte az összes amerikai filmes és televíziós produkció munkálatait leállítaná.

A Színészszövetség (SAG-AFTRA) jelenleg tárgyalásokat folytat a Netflixszel és a Disney-vel, de ha nem sikerül megállapodniuk, akkor ez lesz az első alkalom 1960 óta, hogy az összes hollywoodi színész és író egyszerre sztrájkol – jelentette az AFP francia hírügynökség.

A szakszervezet 160 ezer színészt tömörít magába, A-listás celebritásoktól kezdve egészen a statisztákig bezárólag. A forgatókönyvírókhoz hasonlóan már a színészek is magasabb fizetést követelnek az infláció ellensúlyozására, valamint azért is, hogy biztosítva legyen a megélhetésük Hollywoodban.

Rebecca Metz, a Szégyentelen című sorozat Melindát alakító színésznője elmondta, hogy már a befutott színészeknek is nehezebb megélhetést biztosítani Hollywoodban.

Az emberek, akik nem ebben az iparágban dolgoznak, sőt, még azok is, akik igen, messze túlbecsülik, hogy mennyi pénzt keresnek a színészek. Egyszerűen azt feltételezik, hogy ha valakit látnak a tévében, az biztos gazdag

– mondta Metz, hozzátéve, hogy sok olyan színészt ismer, akiknek másodállást kell vállalniuk.

A színészek azon kívül, amikor éppen forgatnak, úgynevezett maradványdíjat kapnak, minden alkalommal, amikor egy olyan filmet vagy sorozatot adnak a tévében, amelyben ők is szerepelnek. A streamingszolgáltatók elterjedésével azonban ez az összeg még inkább lecsökkent, miközben ezek a platformok csak egy csekély átalánydíjat fizetnek ki.

Ahogy arról korábban már írtunk, 2023. május 2-án nagy horderejű sztrájkba kezdtek Hollywood forgatókönyvírói, mivel érdekképviseletük nem tudott egyezségre jutni a filmstúdiók vezetőivel. Ehhez hasonlóra volt már példa a történelemben, így mindenki tudja, hogy egy ilyen akció dollármilliárdos kiesést eredményez az ágazatban. Emiatt olyan sorozatok munkálatai csúsznak, mint például a Stranger Things.

Rovatok