Index Vakbarát Hírportál

Emmanuel Macron megszólalt a zavargásokról: A szülők és a videójátékok is felelősek

2023. június 30., péntek 16:09

Emmanuel Macron francia államfő az elővárosokban harmadik éjszaka folytatódott zavargásokkal kapcsolatban a szülők felelősségére figyelmeztetett pénteken a belügyminisztériumban összehívott tárcaközi válságtanácskozást követően – írja az MTI.

Csütörtök éjjel is folytatódtak az erőszakos demonstrációk Franciaországban, ahol egy 17 éves fiatal lelövése miatt kezdődtek zavargások.

A szülők felelőssége otthon tartani a gyerekeiket, mindannyiunk nyugalma érdekében fontos a szülői felelősség teljes körű gyakorlása. A polgármestereket és a családapákat felelős hozzáállásra szólítom fel. A köztársaságnak nem dolga helyettesítenie őket

– fogalmazott az államfő, aki szerint az internetes közösségi oldalak „meghatározó szerepet játszanak az elmúlt napok történéseiben”.

Emmanuel Macron szerint az éjszakai erőszakos gyülekezéseket a Snapchaten, a TikTokon és más közösségi oldalakon szervezik, s a fiatalok között versengés folyik az erőszak másolásában.

Időnként az az érzésünk, hogy egyesek az utcán folytatják a videójátékokat, amelyektől megrészegültek

– tette hozzá. Jelezte, hogy a hatóságok kötelezik a szolgáltatókat a zavargásokról készült felvételek törlésére és a felhasználók azonosítására.

Rendőrségi források szerint a péntekre virradóra előállított 875 rendbontó háromnegyede kiskorú, a zavargók átlagéletkora 17 év.

Rovatok