Index Vakbarát Hírportál

Mexikóban brutálisan végeztek egy önvédelmi csoport vezetőjével

2023. június 30., péntek 13:26

A nyugat-mexikói Michoacán államban csütörtökön brutálisan meggyilkolták egy úgynevezett önvédelmi csoport ismert vezetőjét, Hipólito Mora Chávezt – közölte a szövetségi állam kormánya pénteken.

Az állam főügyészének hivatala szerint Morát és négy testőrét nappal támadták meg Felipe Carrillo Puerto városában. A merénylők mindegyikükkel végeztek.

Hipolito Mora holttestét még fel is gyújtották, szinte a felismerhetetlenségig összeégett.

Az önvédelmi csoportok – egyfajta polgárőrségek – gyakoriak Mexikó azon részeiben, ahol a hatóságok nem tudják fenntartani a rendet a bűnszervezetek miatt. Ezek az önbíráskodó szervezetek helyenként segítettek visszaszorítani az erőszakot és megvédeni a lakosságot, azonban egyesek közülük bűnözői bandákkal álltak össze fegyverekért, illetve védelemért cserébe.

2014-ben több önvédelmi csoport, köztük az, amelyet Mora alapított, rövid életű szövetséget kötött a szövetségi kormánnyal egy reguláris vidéki védelmi erő létrehozásáról a szervezett bűnözés ellen.

A 67 éves Mora az utóbbi időben lemondott az önvédelmi szervezetben betöltött szerepéről, de nemrég azt mondta a Reutersnek, hogy a régióban megnövekedett bűnözés hatására újra fegyvert fog.

Alfredo Ramírez Bedolla, Michoacán kormányzója a Twitteren „gyáva gyilkosságnak” nevezte a támadást, és megígérte, hogy a tetteseket az igazságszolgáltatás elé állítják.

Idén májusban egy katolikus papot is megöltek Michoacán államban. Ő már a kilencedik pap, aki az elmúlt négy évben gyilkosság áldozata lett a közép-amerikai országban.

Michoacán államot évek óta erőszak sújtja, a kábítószerkartellek egymással harcolnak az állam egyes részeinek ellenőrzéséért és az illegális fakitermelés, bányászat és más tevékenységek kiterjesztéséért. Eközben mindenkit megölnek, aki veszélyezteti üzelmeiket: újságírókat, környezetvédőket és papokat, illetve átlagos polgárokat is, akik az útjukban állnak. Több település fölött teljesen átvették az ellenőrzést.

Mexikó, ahol naponta átlagosan száz gyilkosságot követnek el, a világ egyik legveszélyesebb országának számít.

Rovatok