Index Vakbarát Hírportál

Horror baleset történt egy reptéren, le kellett vágni egy nő lábát

2023. június 30., péntek 10:55

Thaiföld fővárosában, Bangkokban le kellett vágni egy nő lábát, miután súlyos balesetet szenvedett csütörtökön a városban található Don Mueang reptéren.

A CNN szerint a nő lába beszorult egy mozgójárdába, amelyet az utasok szállítására használtak.

A baleset pontos körülményei egyelőre nem ismertek. A reptér igazgatója azt mondta, hogy a mozgójárda 39 éve működött, és állandóan karbantartották, ellenőrizték.

Azt is közölte, hogy a mentők hamar a helyszínre értek, és miután a nőt kiszabadították, elvitték a legközelebbi kórházba. 

A sérülései azonban olyan súlyosak voltak, hogy térdtől lefelé amputálniuk kellett a lábát. 

A nőt azóta átvitték az ország egyik legjobb kórházába. Az áldozat fia a Facebookon adott ki rövid közleményt, amelyben megerősítette, hogy valóban műtétre volt szükség. Azt is hozzátette, az orvosok még nem tudják kizárni azt, hogy további komplikációt léphetnek fel (például egy esetleges fertőzés miatt), és vizsgálat alatt tartják az asszonyt.

A nő családja azt is kérte, hogy megtekinthessék a reptér biztonsági kamerái által készített felvételeket. A reptér igazgatója azt mondta, hogy zajlik a vizsgálat, és egy külső, független szakértőkből is álló különbizottságot is létrehozhatnak ezzel kapcsolatban.

Rovatok