Index Vakbarát Hírportál

A vasúti sorompó hibája miatt halt meg több száz ember egy vonatbalesetben

2023. július 4., kedd 17:58

A 288 halálos áldozatot követelő kelet-indiai vonatszerencsétlenséget a vasúti sorompó jelzőrendszerének javítási hibája okozta a hivatalos jelentés szerint – közölte az indiai Vasútbiztonsági Bizottság (CRS).

A vasúti sorompóhoz tartozó automatikus jelzőrendszert javító munkások hibásan kötötték össze a vezetékeket, ez vezetett a június elején történt vonatszerencsétlenséghez – állapította meg a hivatalos vizsgálat.

Több mint ezer ember sérült meg

A tragédia június 2-án történt Balaszur közelében, mintegy 200 kilométerre Bhuvanesvartól, a kelet-indiai Orisza állam fővárosától. A szerencsétlenségben 288-an meghaltak, és több mint ezren megsérültek – írja az MTI.

Ez volt az elmúlt két évtized legsúlyosabb vasúti balesete Indiában.

A katasztrófa úgy következett be, hogy a Coromandel Express személyvonat zöld utat kapott a Kolkata és Csennai (egykori Madrasz) közötti fővonalon, de a hibás jelzések egy olyan vágányra terelték, ahol egy tehervonat közlekedett. A személyvonat ezután óránként mintegy 130 kilométeres sebességgel összeütközött tehervonattal, kisodródott, és nekicsapódott egy másik személyvonatnak.

Nem ritkák a vonatbalesetek Indiában

A CRS vizsgálata szerint az első ütközés az elektronikus jelzőrendszerben végrehajtott módosítás miatt történt, amit a közeli vasúti sorompó gyakori meghibásodása miatt végeztek el. A jelentés megállapította, hogy a szerelők nem rendelkeztek a módosításokhoz szükséges kapcsolási rajzzal, amikor megpróbálták megjavítani a berendezést, a meghibásodott rendszer pedig a tehervonat útvonalára terelte a személyvonatot.

Az egyre öregedő infrastruktúra és a túlterhelt vasúti hálózatok miatt Indiában nem ritkák a vonatbalesetek. Az elmúlt évtizedekben számos olyan szerencsétlenség történt, amely több száz halálos áldozattal járt. A legsúlyosabb 1981-ben Bihár államban volt, amikor egy vonat a folyóba zuhant egy hídról, mintegy 800 ember halálát okozva.

A vasúti biztonság az elmúlt években javult az új beruházásoknak és a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően. Jelenleg a Narendra Modi miniszterelnök által elindított, nagyszabású, 30 milliárd dolláros (10,3 ezer milliárd forint) vasúti modernizációs reform zajlik Indiában.

Rovatok