Index Vakbarát Hírportál

Alaposan bevásárolt Brüsszelben a magyar kormány

2023. július 5., szerda 08:02

A magyar kormány olyan luxusingatlant vett Brüsszelben, amelynek az értéke több milliárd forint lehet.

A Népszava – a flamand nyelvű De Tijd című üzleti lappal együttműködésben készült cikkében – számolt be arról, hogy a kormány a brüsszeli a Rue de la Loi 9. szám alatt megvásárolt egy drága ingatlant. A 2300 négyzetméter lakóterületű, műemlék jellegű, XVIII. századi épület a belga főváros egyik legelegánsabb részén fekszik.

A lap szerint a tranzakció még 2021-ben ment végbe. Az épület megvásárlását most a brüsszeli nagykövetség is megerősítette a Népszavának. A vételárat viszont nem árulták el, és az adásvételeket rögzítő belga nyilvántartás nem nyilvános. Ezért nem tudni, hogy az épület pontosan mennyibe került,

de a becslések szerint több milliárd forintot költhetnek rá összesen. 

Egy ingatlanpiaci szakértő 5 millió euróra (kb. 1,8 milliárd forint) taksálta a vételárat, míg egy másik szakember, 6-7 millió euró közötti összeget (2,2-2,6 milliárd forint) becsült. És ez még csak egy része a teljes költségnek, ugyanis az épületen jelentős felújításokat kell végezni. 

A munkálatok előkészületei már zajlanak is, és a magyar parlament honlapján fellelhető, a külügy idei költségvetéséről készült összefoglalóból az is kiderült, hogy 2,1 milliárd forintot emészt fel a projekt.

Vagyis az összköltség 4-5 milliárd forintnyi nagyságrendű lehet. 

A Népszava szerint a piacot ismerő brüsszeli illetékesek azt is tudni vélik, hogy a kormány képviselői hosszú ideig kerestek ingatlant Brüsszelben, és számos épületet megnéztek, mire sikerült ezt kiválasztaniuk. Az épület tőszomszédságában van több belga kormányzati épület, és közel van hozzá még a belga miniszterelnök hivatala, valamint az Egyesült Államok brüsszeli nagykövetsége és Oroszország egyik diplomáciai képviselete is.

Rovatok