Index Vakbarát Hírportál

Bocsánatot kért a Colosseumot rongáló fitneszedző

2023. július 5., szerda 16:27 | aznap frissítve

Ivan Dimitrov, a Bristolban élő brit férfi a Róma polgármesterének címzett levélben kért bocsánatot azért, amiért nyaralása alatt a Colosseum falára véste a saját és barátnője nevét. Ez volt a negyedik alkalom, hogy megrongálták az olasz műemléket.

Ahogy arról az Index már korábban beszámolt, sikeresen azonosította az olasz rendőrség a Colosseumot megrongáló személyt.

A 27 éves férfi vandalizmusáról felvétel is készült, ami elterjedt a közösségi médiában és teljes közfelháborodást keltett az olasz lakosság körében. A férfi

szégyenkezve vallotta be, hogy csak e sajnálatos események után tudta meg, milyen régi műemlékről van szó

– írja az Il Messaggero.

Az esetet követően a Colosseum igazgatóssága panaszt tett, ezt követően videóösszehasonlítás segítségével sikerült azonosítania a hatóságoknak az elkövetőt.

A rongálásért ötezer euróig terjedő pénzbírsággal és tizenöt nap börtönbüntetéssel számolhat a bolgár származású férfi, a nyomozás továbbra is folyik.

A római jelkép, Olaszország egyik legismertebb turisztikai látványossága, amely az ókor óta díszíti az olasz fővárost. Az amfiteátrum egykor a gladiátorok küzdőtere és közel 60 000 férőhelyes volt. A tavalyi évben 7,5 millió látogatónak örvendhetett a Colosseum. 

Rovatok