Index Vakbarát Hírportál

Húsz terroristával végeztek a rendőrök Kenyában

2023. július 6., csütörtök 17:29

Kenyában rendőrök végeztek az al-Shabaab terrorszervezet legalább húsz harcosával – közölték csütörtökön a kelet-afrikai ország hatóságai.

Az MTI beszámolója szerint az incidens szerdán történt az észak-kenyai Mandera körzetbe, közel a szomáliai határhoz. Az iszlamisták lesből támadtak rá a rendőrség egyik különleges alakulatára.

A tűzharcban nyolc kenyai rendőr is megsebesült, a terroristák közül viszont legalább húsz fővel végeztek. 

Az al-Shabaab elsősorban Szomália déli részén aktív, de nem ritka, hogy a környező államokban is hajt végre támadásokat a terrorszervezet. Két hete a Kenya északi partvidékén található Lamu körzetben legalább öt embert gyilkoltak meg. Manderában szintén nem ez volt az első eset, hogy a szélsőségesek merényletet követtek el.

A kenyai kormány elhalasztotta a 2011-ben lezárt szomáliai határ fokozatos megnyitását a terrorista tevékenység elharapódzása miatt. Kenya aktívan részt vesz a szomszédos állam területén folytatott terrorellenes műveletekben.

Az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatban álló al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező kabinet hatalmát, és az iszlám radikális értelmezésen alapuló jogrendet, a saríát vezesse be Szomáliában.

Rovatok