Index Vakbarát Hírportál

Elfogtak hét feltételezett terroristát Németországban

2023. július 6., csütörtök 11:29

Németország északnyugati részén tartóztattak le hét feltételezett iszlamista terroristát 2023. július 6-án.

Németország Észak-Rajna–Vesztfália tartományában elfogtak hét feltételezett iszlamista terroristát – közölte a szövetségi legfőbb ügyészség. 

Öt tádzsikisztáni, egy türkmenisztáni és egy kirgizisztáni férfit tartóztattak le a több helyszínen tartott razzián. Az elfogott férfiakat terrorszervezet alapításával, a szervezetben viselt tagsággal, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet támogatásával gyanúsítják. 2022 tavaszán érkeztek Ukrajnán keresztül Németországba, nem sokkal az orosz–ukrán háború kitörése után.

A hét elfogott férfi közül hat pénzt gyűjtött az Iszlám Államnak, majd ezt el is utalták a terrorszervezetnek.

Közösen terveztek merényleteket, melyeket Németországban szerettek volna az Iszlám Állam merényleteinek mintájára elkövetni.

Még lehetséges helyszíneket is kerestek, és elkezdték a fegyverek beszerzését is, viszont konkrét tervük a letartóztatásuk idején nem volt – áll az ügyészség közleményében.

Rovatok