Index Vakbarát Hírportál

A szerbek szerint bizonyítékuk van, hogy a koszovói rendőrség provokál

2023. július 6., csütörtök 20:55

Behatoltak Szerbia területére a koszovói rendőrség tagjai – közölte egy sajtótájékoztatón Petar Petkovic, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának igazgatója.

Egy szerb rendőrtiszt észlelte, hogy a koszovói rendőrautó nagyon gyorsan száguldott el Karacevo irányából Braznica felé – idézte a szerb igazgatót a Szabad Magyar Szó.

Hozzátette, hogy amikor a szerb hatóság tagjai elindultak a koszovói rendőrök felé, akkor az autó gyorsan megindult Koszovó irányába. Az esetről Petar Petkovic egy videót is bemutatott a sajtótájékoztatón.

Mint mondta: a felvételen tisztán látszik, hogy a koszovói rendőrök behatoltak Szerbia területére. A helyszínre igazságügyi szakértők is érkeztek, akik hamarosan hivatalos jelentést készítenek az esetről.

A szerb igazgató hangsúlyozta: megdönthetetlen bizonyítékuk van arra, hogy Pristina súlyosan megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozatát.

Petar Petkovic elmondta, hogy a felvételt átadják majd a nemzetközi közösség képviselőinek, alátámasztva, hogy Albin Kurti folyamatosan megsérti a megállapodásokat, és provokál – írják.

Hónapok óta fokozódik a feszültség

Mint írtuk, Koszovó északi részén május végén törtek ki zavargások, amikor az április 23-i, előrehozott választások során a javarészt szerbek lakta részen Zvecsánnak albán polgármestere lett. A helyi szerbek ezt nem akarták elfogadni, így tiltakozásképp koszovói rendőrökre és a NATO békefenntartó katonáira támadtak. Az összecsapásokban 30 KFOR-békefenntartó sérült meg, köztük magyarok is.

Az Európai Unió, az Egyesült Államok és Szerbia is azt várja, hogy megismételjék az önkormányzati választásokat a négy, szerb többségű koszovói önkormányzatban. Ennek lehetőségétől Albin Kurti nem zárkózott el. Közölte, hogy amennyiben a szerbek ígéretet tesznek arra, hogy nem bojkottálják a voksolást, hajlandó a választások ismételt kiírására.

Rovatok