Index Vakbarát Hírportál

Két busz ütközött New Yorkban, rengeteg a sérült

2023. július 7., péntek 08:32

Két autóbusz, az egyik turistákkal teli, összeütközött csütörtök este az amerikai nagyváros, New York Manhattan kerületében. A balesetben több mint nyolcvan ember megsérült, közülük 18-an kórházba kerültek.

A baleset helyi idő szerint este hét óra körül történt a nagyváros egyik sugárútján, a First Avenue-n, a Gramercy Park közelében − közölte Kevin Murphy, New York tűzoltóparancsnok-helyettese.

A tűzoltóság által a Twitteren nyilvánosságra hozott képek tanúsága szerint egy emeletes, nyitott tetejű turistabusz egy helyi tömegközlekedési járat hátuljának ütközött.

Sajtóértesülések szerint a balesetet a turistabusz okozta, amely áthajtott egy piros lámpán − adta hírül az MTI. 

„Úgy tűnt, hogy mindkét busz tele volt” − mondta Paul Hopper, a tűzoltóság sürgősségi orvosi szolgálatának helyettes vezetője. Tájékoztatása szerint tizennyolc embert szállítottak kórházba, de sérüléseik nem voltak életveszélyesek. A két jármű további 63 utasát a helyszínen ellátták.

A sérülések nagy része csak vágás, vérömleny, horzsolás, néhány fej- és nyaksérülés

− részletezte.

A tűzoltóparancsnok-helyettes közölte, hogy embereiknek köteleket és létrákat kellett használniuk, hogy lehozzák a turistákat az emeletes busz felső szintjéről.

Rovatok