Index Vakbarát Hírportál

Kiderült Jevgenyij Prigozsin nagy titka

2023. július 8., szombat 11:47

Az Insider birtokába jutott a Wagner-zsoldoscsoport belső fájljainak egyik biztonsági mentése, amelyből részletesen kiderül, hogy Prigozsin milyen kapcsolatban állt az „orosz elit” tagjaival. A dokumentum csak 2021 novemberéig örökíti meg az eseményeket, így arról nincs benne információ, Prigozsin mit csinált azokban a napokban, mielőtt Putyin megindította az ukrajnai háborút.

Az év elején az Insider (a Die Welt, a Dossier Center és a Politico mellett) megszerezte a Wagner-csoport belső fájljainak biztonsági mentését egy magukat Bogatyrinak, azaz „lovagoknak” nevező névtelen hackercsoporttól.

Az egyik fájl Prigozsin személyes naptárát tartalmazza, amelyben 17 824 találkozó van feltüntetve közel 10 év alatt. Az eredeti fájl .dba kiterjesztésű, a Palm eszközökhöz kapcsolódó formátum, amely nyugaton már évek óta elavult.

Bár a naptárban hiányosságok vannak a Wagner-csoport leghírhedtebb akcióinak időszakából, beleértve a 2014-es ukrajnai inváziót és a 2020-as amerikai választásokat, részletes beszámolót nyújt Prigozsin mindennapi életéről, a személyes orvosával való találkozóktól kezdve a táplálékkiegészítők bevételének tervezett időpontjáig, mindent feljegyezve.

Putyin neve csak kétszer szerepel a dokumentumok között

A dokumentum egyben a Kreml hatalmának krónikája is, amelyből kiderül, hogy Prigozsin milyen mélyen integrálódott Putyin bizalmi körébe, és éveken át de facto kabinettagként dolgozott.

Mindeközben a Wagner csapatai a Kreml azon törekvéseinek nélkülözhetetlen eszközévé váltak, hogy Oroszország kiterjessze befolyását Afrikára és a Közel-Keletre.

Prigozsin és Putyin ismeretsége Szentpéterváron kezdődött, ahol Putyin gyakran megfordult a New Islandben, Prigozsin egyik első éttermében. Ugyan akkoriban számtalan közös kép készült róluk, a dokumentum megválaszolatlanul hagyja azt a kérdést, hogy Prigozsin közvetlen kapcsolatban állt-e az orosz elnökkel. 

Putyin neve csak kétszer szerepel Prigozsin naptárában, és egyik bejegyzés sem rögzít személyes találkozót. Az első feljegyzés egy 2015. szeptemberi esemény az oroszországi Donguz katonai bázison, amelyen részt vett Szergej Sojgu védelmi miniszter is.

A második egy televíziós sajtótájékoztató, amelyet Putyin 2018 júniusában tartott Gosztiny Dvorban, egy moszkvai bevásárlóközpontban.

Ami a naptárból még egyértelműbb, az Prigozsin közvetlen kapcsolata Putyin belső körével.

Az orosz vezetés legfontosabb alakjai tűnnek fel a dokumentumban

A 2012 óta védelmiminiszter-helyettesként dolgozó Ruszlan Csalikovról 75 bejegyzés található. Anton Vainonak, Putyin végrehajtó hivatala kabinetfőnökének 2016 óta 73 tervezett találkozója volt Prigozsinnal.

További 36 időpontban egyszerűen az állt, hogy „НГША”, ami vezérkari főnököt jelenti. Ez szinte biztosan Valerij Geraszimov tábornok, aki kitervelte Oroszország eredeti, 2014-es ukrajnai invázióját, és most a kiterjesztett háborút felügyeli. Geraszimovot – Szojgu mellett – Prigozsin többször is korruptnak és inkompetensnek minősítette a fegyveres puccsot megelőző hónapokban.

Harminchárom feljegyzés van Alekszej Djuminról, Putyin egykori testőréről, aki jelenleg a tulai régió kormányzója. Amíg Prigozsin még Moszkva felé menetelt, az orosz médiában olyan találgatások jelentek meg, hogy Djumin válthatja Szojgu védelmi minisztert, és állítólag ő segített tárgyalni az egyezségről, amely után Prigozsin letette a fegyvert. és Oroszországból Belaruszba tette át székhelyét.

Ugyanezen akták alapján a CNN arról számolt be, hogy Szergej Szurovikin, a Wagner-kapcsolatai miatt házi őrizetben lévő orosz tábornok titokban tagja volt a csoportnak.

Wagner VIP azonosító számot kapott – M–3744 –, és egy fedőnevet, Matvejev Kimovics. A naptárban azonban Prigozsin egyszerűen csak Szurovikin néven említi őt. A neve 11 alkalommal szerepel dokumentumban.

További 14 bejegyzésben említik Dmitrij Medvegyevet, aki 2008 és 2012 között volt Oroszország elnöke, bár ezek közül néhány bejegyzés az asszisztenseivel való találkozókra vonatkozik.

Az ukrajnai háborúról már nem tartalmaz információkat

A Prigozsin és Putyin közötti négyszemközti találkozók hiánya azzal a kisszámú bejegyzéssel magyarázható, amely tartalmazza a „Президент” vagyis az „elnök” szót. Ezek egyike egy újévi parti volt. Egy másik esetben az elnök szó mellett Németország és Korea országainak neve szerepel.

Az Insider úgy véli, az országnevek konkrét helyszínek kódjai lehetnek, mivel Prigozsin és ügynökei nagy gondot fordítottak a nyomok eltüntetésére, ezért kapnak a Wagner-csoport tagjai is kódneveket. A dokumentum 2021 novemberéig tartalmaz feljegyzéseket, így arról nem esik szó benne, hogy Prigozsin mit csinált azokban a napokban, mielőtt Putyin megindította az ukrajnai háborút.

Az Index szombaton is percről percre frissülő cikkben követi az ukrajnai háború legfontosabb eseményeit, amelyet ide kattintva tud elolvasni.

Rovatok