Index Vakbarát Hírportál

Továbbra sem találnak három hajót az Atlanti-óceánon

2023. július 10., hétfő 15:29

Az egyik repülőgép talált egy csónakot a több mint egy hete eltűnt, menekülteket szállító hajó keresésekor, de túlélőket egyelőre nem – tájékoztatott a spanyol parti őrség.

Az egyik eltűnt hajó 114 kilométerre délre volt Gran Canariától, és körülbelül 200 ember volt a fedélzetén – közölte a spanyol parti őrség. A Kanári-szigetek felé tartó hajót több mint egy hete nem találják.

A Walking Borders segélyszervezet szerint a halászhajó Kafountine-ból, egy dél-szenegáli tengerparti városból indult, amely nagyjából 1700 kilométerre van Tenerifétől – írja a BBC.

A beszámoló szerint két hasonló, több tucatnyi embert szállító hajó szintén eltűnt: Az egyiken körülbelül 65, a másikon 60 utas tartózkodott.

A Nyugat-Afrikából a Kanári-szigetekre vezető út a migránsok számára a legveszélyesebb útvonalak közé tartozik, nem utolsósorban azért, mert általában egyszerű halászhajókon hajóznak, amelyeket az erős atlanti áramlatok könnyen felborítanak. 

Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) szerint tavaly legalább 559 ember halt meg a tengeren, miközben megpróbált eljutni a spanyol szigetekre. A 2021-es halálos áldozatok száma 1126 volt.

Rovatok