Index Vakbarát Hírportál

Fagyasztóládába mászott a rendőrök elől bujkáló férfi, de kijönni már nem tudott

2023. július 10., hétfő 19:53

Holtan találtak egy férfit egy fagyasztóban Minnesotában. A 34 éves Brandon Lee Buschman valószínűleg azért bújt a fagyasztóládába, hogy elrejtőzzön a rendőrök elől.

A hatóságok elől bujkáló férfit egy lakatlan ház pincéjében lévő fagyasztóládában találták meg június 26-án – közölte a rendőrség pénteken.

A babbiti lakos ellen elfogatóparancs volt érvényben. A rendőrség gyanúja szerint önszántából ugrott be a fagyasztóba, de kijönni már nem tudott belőle – írja a New York Post.

A Gilberti Rendőrkapitányság szerint a szóban forgó fagyasztóláda egy régebbi modell volt, amelynek a külső oldalán van a retesz – vagyis belülről nem lehet kinyitni.

A férfi halálát ugyanakkor nem fagyás okozta, mivel a házban egy ideje már kikapcsolták az áramot, így a fagyasztó sem működött. Az épületben 2023 februárja óta nem lakott senki.

A beszámolókból származó információk annyira szerteágazók, hogy a hatóságok egyelőre nem tudták megállapítani, hogy a férfi tavaly vagy idén mászott be a hűtőládába.

A rendőrség azt nem közölte, hogy Buschmant milyen bűncselekmény miatt körözték.

Rovatok