Index Vakbarát Hírportál

Páros lábbal szállt bele egy tekintélyes politikus a NATO vezetőjébe

2023. július 10., hétfő 13:50

Paul Keating, Ausztrália volt miniszterelnöke egy véleménycikkben „főbolondnak” nevezte Jens Stoltenberget, a NATO főtitkárát.

A korábbi kormányfő – aki 1991 és 1996 között vezette az országot, és mind a mai napig nagy tekintélynek örvend – azt írta, hogy a NATO keleti bővítése „provokatív” jellegű lépés, és Emmanuel Macron francia elnök jó okkal ellenezte ezt pár nappal ezelőtt. 

Mint írta, a NATO-t a hidegháború idején azért hozták létre (és azért folytatta működését a konfliktus után), hogy Európa biztonságát szavatolja, de szerinte ez nem valósult meg. 

És különben is, az európaiak az utóbbi háromszáz év nagy részében egymással harcoltak, az utóbbi száz év két világháborúját is nekik köszönhetjük a világ többi részén. Ha most mindezt egyfajta ártalmas méregként Ázsiába is exportálnák, az olyan lenne, mintha Ázsia egy járványt fogadna be 

– írta Paul Keating, aki szerint Európa és az Egyesült Államok „militarizmust” gerjeszthet az ázsiai kontinensen, és megzavarhatja annak gazdasági fejlődését.

Főbolondnak, amerikai ügynöknek nevezte Stoltenberget 

A volt kormányfő ezután illette erős kritikával a NATO vezetőjét, akinek pár napja hosszabbították meg a mandátumát a szövetség élén. 

A nemzetközi porondon szereplő összes személy közül a legfőbb bolond Jens Stoltenberg, a NATO jelenlegi főtitkára. Stoltenberg az ösztöneivel és a politikájával egy jelenleg is folyamatban lévő baleset

– írta.

Keating emlékeztetett arra, hogy a főtitkár korábban Tajvanhoz hasonlította Ukrajna helyzetét, és azt mondta, hogy Kínával nem szabad elkövetniük ugyanazt a hibát, mint amit Oroszországgal tettek. A volt ausztrál kormányfő szerint Stoltenberg ennek fényében szükségesnek tarthatja azt, hogy Kínát a Nyugat ellenőrzés alá vonja, és stratégiailag bekerítse az országot. 

Az irigységtől sárga Stoltenberg figyelmen kívül hagyja, hogy Kína a világ népességének 20 százalékát képviseli, és már övék a világ legnagyobb gazdasága. És azt is, hogy Kína sosem támadott meg más államokat, ellentétben az Egyesült Államokkal, amelyet Stoltenberg boldogan kiszolgál

– írta a volt kormányfő.

Végül úgy fogalmazott: szerinte Stoltenberg egyértelműen megmutatta azt, hogy sokkal inkább „az amerikaiak ügynöke”, mint hogy „az európai biztonság szóvivője” lenne. Vele szemben pedig ott áll Emmanuel Macron, aki Európa második legnagyobb nemzetét képviseli, és „nagy szolgálatot tesz az egész világnak azzal, hogy kiszúrja Stoltenberg kerekét – emlékeztetve minket arra, hogy a NATO egy katonai és nem polgári szervezet, ráadásul egy olyan intézmény, amelynek központjában Európa és az atlanti térség van” – írta Paul Keating. 

A volt miniszterelnök évekkel ezelőtt azt is ellenezte, hogy az Egyesült Államok az Obama-kormányzat idején felvette a kesztyűt Kínával Délkelet-Ázsiában. 2021-ben pedig hibának nevezte azt, hogy Ausztrália az AUKUS-szövetség részeként az Egyesült Államokkal és az Egyesült Királysággal fonja szorosabbra a katonai együttműködést (utóbb a három ország tengeralattjáró-hadviselési megállapodását a történelem legrosszabb egyezségének nevezte). 

Az orosz-ukrán háború fejleményeit hétfőn is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.

Rovatok