Index Vakbarát Hírportál

Donald Trump elveszítheti mentelmi jogát a rágalmazási perében

2023. július 12., szerda 12:39

Donald Trum volt amerikai elnök az amerikai igazságügyi minisztérium közlése szerint felelősségre vonható becsmérlő megjegyzései miatt, amelyeket E. Jean Carrollra, az Elle magazin volt újságírójára tett.

Kedden közölte az amerikai igazságügyi minisztérium, hogy Donald Trump felelősségre vonható az őt szexuális zaklatással vádoló újságíróra tett megjegyzéseiért  írja a BBC.

A korábbi republikánus amerikai elnök ügyvédei legutóbb azzal érveltek, hogy mivel ő volt az elnök 2019-ben, amikor a becsmérlő megjegyzéseket tette, visszamenőleg védettséget kell élvezzen. Kedden azonban a kormány ügyvédei azt mondták, hogy a körülmények nem támasztják azt alá, hogy Trump feladatkörében cselekedett.

Ez a döntés lendületet ad E. Jean Carroll rágalmazási perének ügyében.

Májusban Trumpot arra kötelezték, hogy fizessen 5 millió dollárt a magazin egykori rovatvezetőjének, miután felelősségre vonták, hogy 1996-ban szexuálisan zaklatta a nőt egy New York-i áruházban.

A 79 éves Carroll most 10 millió dollárt követel Trumptól, a tárgyalás januárban esedékes. A perben arra hivatkoznak, hogy elnökként 2019-ben, újságírói kérdésekre válaszolva tett megjegyzéseket rá.

Az igazságügyi minisztérium azt nyilatkozta, hogy bár Trump megjegyzései hivatalos csatornákon keresztül hangzottak el, „tisztán személyes incidensre vonatkoztak: egy állítólagos szexuális támadásra, amely évtizedekkel az elnöksége előtt történt”.

Carroll asszony ügyvédje üdvözölte az igazságügyi minisztérium álláspontját.

Rovatok