Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

2023. július 12., szerda 07:28

Észak-Korea 2023. július 12-én nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki keleti partjainál. A rakéta több mint egy óráig repült és 1000 kilométert tett meg, mielőtt a tengerbe zuhant volna.

Észak-Korea az országuk keleti partjainál szerdán nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt fel – számolt be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága. A hírt a japán hadsereg is megerősítette – írja a Reuters.

A rakéta 74 percig repült, 6000 kilométeres magasságig és 1000 kilométeres hatótávolságig, mielőtt a Japán-tengerbe zuhant volna – jelentette a TV Asahi egy japán védelmi tisztviselőre hivatkozva. Ez az eddigi leghosszabb repülési idő egy észak-koreai rakéta esetében.

A kilövésre azután került sor, hogy Észak-Korea az elmúlt napokban azzal vádolta az amerikai kémrepülőgépeket, hogy megsértették gazdasági övezetének légterét.

Jun Szok Jol dél-koreai elnök irodájának közleménye szerint Phenjan súlyos árat fizet a rakétafellövésért.

Matsuno Hirokazu japán kabinetfőtitkár elmondta, hogy minderre a nemzetközi közösséggel szorosan együttműködve fognak reagálni.

A kilövés veszélyezteti a régió és a nemzetközi közösség békéjét és stabilitását

 – tette hozzá Matsuno.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai tiltják, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétatechnológiát használjon, beleértve a műholdak indítását is. A Biztonsági Tanács és számos nemzet is szankciókat vezetett be Észak-Koreával szemben rakéta- és nukleáris fegyverprogramja miatt.

Rovatok