Index Vakbarát Hírportál

Az EU elítélte, hogy a vallás nevében kövessenek el erőszakot

2023. július 13., csütörtök 20:15

Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja Strasbourgban kijelentette, hogy az Európai Unió elítéli a vallás nevében elkövetett erőszakot és az LMBTQ-közösség tagjaival szemben való fellépést.

Csütörtökön, az Európai Parlament plenáris ülésének a vallás és a meggyőződés szabadságára vonatkozó uniós iránymutatások 10. évfordulója alkalmából tartott vitán Vera Jourová beszélt az Európai Unió álláspontjáról. 

Szerinte az uniónak kötelessége fellépni az alapvető emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia védelmében, mivel egyre nagyobb a megosztottság a világban – számolt be az MTI.

Jourová megjegyezte, hogy az uniós bizottság megvédi a vallásszabadság értékeit és a vallások képviselőit az erőszak, a megkülönböztetés és a megfélemlítésekkel szemben, továbbá együttműködik civil és vallási szervezetekkel is, hogy megvédje a hívők és nemhívők jogait. 

Elítéljük az erőszakot akkor is, ha egy vallás nevében követik el, ahogy azt is, ha egy vallás nevében lépnek fel az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szemben

– jelentette ki Vera Jourová.

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti képviselője a felszólalásában kiemelte, hogy a szabad vallásgyakorlás elsősorban emberi jogi kérdés.

A képviselő azt is hozzátette, hogy a tudományos kutatások, valamint a tapasztalatok is azt mutatják, hogy jelenleg is üldöztetés éri a hívő embereket a világban, így valódi mérföldkövekre van szükség a vallási közösségekkel folytatott párbeszédben. 

A világszerte növekvő vallási intolerancia elleni közös fellépés nem tűr további halasztást

– mondta felszólalásában Hölvényi.

Rovatok