Washingtonban tesz hivatalos látogatást júliusban Giorgia Meloni olasz miniszterelnökelnök – jelentette be a Fehér Ház helyi idő szerint szerdai közleményében.
Az olasz kormányfő július 27-én tárgyal a Fehér Házban Joe Biden elnökkel többek között Ukrajna támogatásának folytatásáról, valamint az észak-afrikai fejleményekről és a szorosabb transzatlanti együttműködésről Kínát illetően. A megbeszéléseken szó lesz Olaszország közelgő G7-elnökségi időszakáról – adta hírül az MTI.
Giorgia Meloni a NATO vilniusi csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Washingtonba látogat.
olaszország jövő évi G7-elnökségének egyik prioritása lesz Ukrajna újjáépítése.
Olasz diplomaták a bejelentés kapcsán közölték, hogy Giorgia Meloni miniszterelnök tárgyalni akar Joe Biden amerikai elnökkel, mielőtt arról dönt, hogy Olaszország visszavonja-e részvételét a kínai kezdeményezésre indult Egy övezet, egy út gazdaságfejlesztési programból.
Az olasz kormányfőnek ez lesz az első hivatalos látogatása Washingtonban tavaly októberi kormányra kerülése óta.