Index Vakbarát Hírportál

A múzeum, amely megcáfolja a televíziózással kapcsolatos hiedelmeinket

2023. július 13., csütörtök 21:47

A televízió története a jól ismert fekete-fehér és antennával felszerelt készülékeknél többet takar.

Bár mindannyian úgy hiszik, hogy a hagyományos televíziózás az 1950-es vagy a korai 40-es években kezdődött, azt azonban szinte senki sem tudja, hogy ezek a készülékek már a II. világháború előtt, sőt már a 20-as években is jelen voltak – nyilatkozta Steve McVoy, az Early Television Museum alapítója és igazgatója.

Az Ohióban található múzeum széles gyűjteményt kínál a látogatóknak: az 1920-as és 1930-as évek televíziói mellett számos, a második világháború utáni készüléken át az 1950-es évekbeli első generációs színes tévék is megtalálhatók, melyek forradalmasították a szórakoztatást a hétköznapi ember számára a mindennapokban.

A múzeum eredeti ötlete az volt, hogy a legkorábbi televíziós technológiákat bemutassa, ugyanis az 1960-as évekre már ezek az innovációk túl általánosnak hatottak

– folytatta McVoy.

A múzeumban található kollekció a világon az egyik legnagyobb, Észak-Amerikában csak a torontói MZTV gyűjteménye vetekszik vele.

„Hihetetlen élmény látni ezt a sok korabeli tévékészüléket” – mondta Doron Galili, a Stockholmi Egyetem médiatudományi kutatója. Galili 2016-ban járt először a múzeumban. Elmondta, hogy az intézmény nemcsak a televíziózás történetének fejezeteit igyekszik bemutatni, hanem a televízió popkultúrán belüli helyét és hatásait is szemlélteti a látogatókkal.

McVoy személyes kapcsolata a tévével hosszú évekre nyúlik vissza. A Floridában élő kissrácot lenyűgözte szülei első készüléke:

A szüleim legnagyobb megdöbbenésére egyszerűen lenyűgözött ez a találmány

– mondta.

Ezután gyerekként ingyenes televízió-javításra adta a fejét, és járta a környéket, azonban elmondása szerint nem biztos, hogy el tudta volna vállalni ezt a feladatot.

Néhány évvel később McVoy egy televízió-javító műhelyben kezdett el dolgozni, ahol alaposan kitanulta a szakmát. Az 1960-as évek közepén nyitotta meg saját üzletét, a Freedom TV-t: készülékeket javított, és antennákat szerelt fel lakóházak és motelek tetejére.

Nem sokkal ezután megalakította első kábel-televíziós üzletét, a Micanopy Cable TV-t, ami után a Coaxial Communications és a Telecinema következett. A szenvedélyes televíziós szakember 1999-ben adta el kábeltévés tulajdonát, majd úgy döntött, elkezdi gyűjteni ezeket a régi készülékeket.

Rovatok