Index Vakbarát Hírportál

Büntetőfeljelentést tesz a székely polgármester az újabb úzvölgyi incidensért

2023. július 13., csütörtök 15:36

Büntetőfeljelentést tett a rendőrségen, valamint a romániai katonatemetőkért felelős Hősök Kultusza Országos Hivatal (ONCE) felé is jelezte az újabb úzvölgyi keresztállítást Csíkszentmárton önkormányzata.

Birtalan Sándor csíkszentmártoni polgármester közölte, hogy a közigazgatásilag hozzájuk tartozó terület tulajdonosaként július 10-i keltezéssel tettek büntetetőfeljelentést a román rendőrségen Mihai Tirnoveanu és hívei ellen – írja az MTI.

Ebben ismertették a haditemetőben szombaton, július 8-án történt újabb keresztállítást és temetőgyalázást, emellett az ügy kivizsgálását, az elkövetők büntetőjogi felelősségre vonását kérték.

Emlékeztettek arra is, hogy a Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet akciója tervezett volt, a közösségi médiában szerveződött.

Mihai Tirnoveanu csütörtökön közösségi oldalán arról számolt be, hogy a Calea Neamului és az újabb keresztállításban szintén részt vevő Ortodox Testvériség (Fratia Ortodoxa) képviselői kihallgatáson vettek részt a román védelmi minisztériumban.

Azt írta, hogy „a tárgyalások pozitívak voltak”. A szaktárca nem adott ki tájékoztatást az ügyről. Kis Júlia kolozsvári jogász, aki a korábbi betonkeresztek kihelyezése ügyében a Mikó Imre Jogvédő Szolgálattal (MIJSZ) együttműködve látta el Csíkszentmárton önkormányzatának jogi képviseletét csütörtökön a Új Magyar Szó hírportálnak úgy nyilatkozott:

jelen esetben nincs szükség perre vagy bírósági döntésre, amely elrendelné a bontást.

Emlékeztetett, hogy 2019-ben Dormánfalva (Darmanesti) önkormányzata adminisztratív dokumentumokat hozott, amelyek alapján a katonatemetőt a moldvai város közvagyonába helyezték, azt telekkönyveztette, építési engedélyt állított ki, és az eljárásokat peres úton kellett megtámadni.

Kis Júlia szerint jelen esetben önkényes akcióról van szó, amelyet nem előzött meg semmilyen közigazgatási dokumentum kiállítása, amely legalább látszólag legitimálná a történteket. A szervezők, résztvevők több szabálysértést is elkövettek, amelyekért felelősségre lehet vonni őket. A jogász szerint a helyzet rendezésében a román bíróságokon elért eddigi eredmények is segíthetik a csíkszentmártoniakat.

Arról korábban az Indexen is beszámoltunk, hogy szombaton elkezdték az újabb román keresztek kihelyezését az úzvölgyi katonatemetőben a Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet hívei. Mihai Tirnoveanu és társai helyi idő szerint szombaton 14 óra körül buszokkal érkeztek meg a Hargita és Bákó megye határán található úzvölgyi katonatemetőhöz. 

A román csendőrség és rendőrség nagy erőkkel volt jelen a helyszínen, de nem avatkozott közbe.

Borboly Csaba tanácselnök közölte, hogy ügyészségi feljelentést tett Mihai Tirnoveanu ellen uszítás, rongálás és birtokháborítás miatt. A csíkszeredai bírósági ügyészséghez címzett feljelentést közösségi oldalán is megosztotta, ebben Tirnoveanu pénteki facebookos bejelentésére hivatkozik, melyben a keresztállításon való részvételre, az akció finanszírozására szólította fel híveit.

(Borítókép: A Nemzet Útja (Calea Neamului) román szervezet által, az eltávolított betonkeresztek helyére kihelyezett új fakeresztek az úzvölgyi katonatemetőben 2023. július 11-én. Veres Nándor / MTI)

Rovatok