Georgia, korábbi nevén Grúzia. A kis kaukázusi országba egyre több turista látogat Magyarországról is, azonban továbbra is nagyon keveset tudunk erről az államról, habár a Napoli sztárja, Hvicsa Kvarachelia révén az európai közvélemény futballrajongó része legalább tudomást szerzett Georgia létezéséről. Az Index újságírója a kaukázusi országban járt, ahol a hegyekben élő szvánoktól érdekes történeteket gyűjtött többek között a 2008-as orosz–grúz háborúról és az orosz szakadárokról, valamint a világ első borvidékén és Sztálin szülővárosán túl azt a helyet is meglátogatta, ahol a grúzok évtizedekkel a rómaiak előtt államvallássá tették a kereszténységet a IV. század elején. Helyszíni riport, első rész.
Nagyjából háromórás, hajnali repülőút vezet Georgia második legnagyobb városába, Kutaiszibe a magyar fővárosból. A Wizz Air pár évvel ezelőtt indított közvetlen járatot a két ország között, többek között ennek köszönhetően is növekedett meg az érdeklődés a kis kaukázusi ország iránt hazánkban is.
Bár a főváros Tbiliszi, Kutaiszi földrajzi elhelyezkedéséből adódóan is jobb elosztópontja az Európából érkező turistáknak. Tbiliszi, valamint a tőle keletre elhelyezkedő Kakheti-borvidék az ország keleti részén található, emellett sokan utaznak még északra, a Kaukázus hegyei közé Szvánföldre, az orosz–grúz határtól nem messze lévő Mestia irányába, illetve a Fekete-tenger partvidékére, Batumiba.
Mivel az országban töltött időm korlátos volt, döntenem kellett, és végül Szvánföldre, valamint az ország keleti részére esett a választásom. Elöljáróban annyit talán elárulhatok, hogy nem bántam meg.
Kutaisziből közel hatórás autóút vezetett Mazeribe, amely Mestiától nyugatra található. A vezetési kultúra európai ember számára meglehetősen káoszos, és amellett, hogy
a sofőrök is jellemzően az út azon oldalán vezetnek inkább, ahol jobb annak minősége, a háziállatokat is lépten-nyomon kerülgetni kell.
Az is teljesen megszokottá vált a hegyvidéki főútvonalon, hogy egyszer csak eltűnik az aszfalt, és földúton halad tovább az ember a szerpentineken. Autóbérlés esetén ide tényleg csak strapabíró kocsival érdemes menni, az automata váltó pedig ezeken a szakaszokon nagymértékben megkönnyíti a manőverezést.
Estefelé érek szállásadóimhoz, akik idegen nyelven egy szót nem beszélnek, egyedül az egyik idősebb hölgy beszél oroszul, vele a meglehetősen gyerekcipőben járó orosztudásommal, de nagyrészt inkább kézzel-lábbal, valamint a Google-fordító segítségével értjük meg egymást. A szállás, valamint a falu rendkívül egyszerű, aszfaltozott út nincs, cserébe mindenhol ott vannak a háziállatok, köztük a kutyák, akik viszont senkit nem bántanak.
A faluban bolt sincs, a helyiek mindent megtermelnek maguknak. A szálláson is házi koszttal fogadják a vendégeket, és ami feltűnik, hogy nagyon sok tejterméket készítenek, húsos ételeket viszont alig. A rendkívül egyszerű körülmények között élő helyiek is tudják az örök igazságot, hogy
a tehén tejet többször is ad, húst viszont csak egyszer.
Bár a vidék elmaradott, a táj elképesztően gyönyörű. Mazeri és a környező falvak a Nagy-Kaukázus hegyei által körülzárt völgyben helyezkednek el, ahonnan sok túrázási lehetőség várja az idelátogatókat. A Kaukázus több európai hegység szépségeit ötvözi, amit talán úgy lehet tömören megfogalmazni, hogy egyszerre hozza az Alpokban meglévő egzotikumot, valamint a Kárpátok vadregényességét.
A Shdugra-vízesés, valamint onnan az Ushba-gleccser kötelező program, a túraútvonalon pedig még fegyveres, lóháton közlekedő grúz határőrökkel is találkozhat az ember.
A vízeséstől légvonalban csupán három kilométer az orosz határ,
a vízválasztón lévő határvonaltól pedig nem kellene sokat utazni Európa legmagasabb csúcsához, az Elbruszhoz, ahol annak idején Erőss Zsolt is megkezdte magashegyihegymászó-karrierjét.
Szvánföld központja Mestia, amely az egyetlen jelentősebb város a környéken, és itt található az egyetlen szupermarket is, ahol viszont szinte minden drágább, mint Magyarországon. Ez egyébként nem csak itt volt jellemző, az oka pedig az, hogy a helyiek mindent megtermelnek maguknak, és egymás között kereskednek, a szupermarketekben pedig jellemzően a turisták vásárolnak, és az árakat is rájuk szabják.
A szvánok etnikailag a grúz néphez tartoznak, de saját íratlan nyelvük és komplex dallamvilágú zenéjük van. Társadalmuk demokratikus elveken alapult, férfiak és nők 20 éves kortól egyaránt részt vettek a vezető megválasztásában, akiben a nép egy magas intellektussal rendelkező, tiszteletre méltó személyiséget látott. Háborús időkben bátor vezér, békeidőben pedig igazságos bíró, aki a kisebb kérdésekben egyedül dönthetett, de a súlyosabb ügyekben gyűlést hívtak össze, ahol a résztvevők szavazhattak. Mivel a régióban nem alakultak ki társadalmi osztályok, nem volt például arisztokrácia és jobbágyság, egy 18. századi utazó szerint a szvánok megalkották az ideális társadalmat, amiben az egyén szabad akarata mindennél előbbre való volt. A szvánok olyannyira elszigetelten éltek, hogy számtalanszor előfordult, hogy háborús időkben a lejjebb élő grúzok hozzájuk menekítették fel kincseiket. Ennek köszönhetően különösen régi ikonokat, ékszereket, kéziratokat rejtettek őrtornyaik. Ők pedig szigorúan vették feladatukat, aki a kincsestárból lopni merészelt, elűzték, sőt átokkal sújtották. Falvaikat gyakran fallal vették körül, és tornyokkal védték a hegyi átjárókat. Magas építményeikben őrködtek a vidék felett, és ha idegeneket láttak közeledni, fellángoltak a jelzőlángok, jelezték a többi állásnak a veszély közeledtét. A szvánok híresek arról, hogy gyakran nyúltak fegyverhez konfliktusaik rendezésében. A vérbosszú intézménye, saját nyelvükön a mesisxleoba feljogosította a sértett férfi rokonát, hogy a bűnös tettet az elkövetőn vagy annak családja fején megbosszulhassa. Ezt szemet szemért elvként ismerhetjük. A bosszú indítéka lehetett tervezett vagy véletlen gyilkosság és erőszaktevés. Nemcsak egyének között, hanem klánok, faluk között is életbe lépett. Egészen a 80-as évekig jellemző volt ez a fajta igazságszolgáltatás, a 2000-es években már csak ritkán olvashattunk ilyen esetekről.
Mestiából szintén több túraútvonal indul, ebből talán a legszebb és egyben leginkább megerőltető a 2764 méteren lévő Koruldi-tavakhoz visz. Mestia, a túra kiindulópontja 1410 méteren fekszik, tehát a szintemelkedés 1354 méter, ami összesen 8,7 kilométerre oszlik el fölfelé és lefelé is.
Mivel a túra első része nagyon kaptatós, a legtöbben a városból induló dzsipekkel jutnak el a félúton fekvő keresztnél lévő kilátóig, majd onnan gyalogosan folytatják útjukat. Ugyanakkor úgy voltam vele, hogy ha már egyszer itt vagyok, akkor végig csinálom a kezdőponttól a végpontig. Bár a végére az edzettebbek is nagyon elfáradnak, ha az ember teheti, mindenképpen menjen végig, mert a látvány már a túra korai szakaszában is kárpótolja minden izzadságcseppért.
Mestiából Ushguliba is el lehet jutni, amely Európa egyik legmagasabban fekvő lakott települése 2100 méteren. Az öt faluból álló közigazgatási egység az UNESCO világörökség része, és csupán a külön engedéllyel rendelkező kisbuszokkal közelíthető meg nyáron, októbertől április elejéig viszont azokkal sem, ugyanis a hótakaró teljesen elzárja Ushgulit a külvilágtól.
Ennek fényében kifejezetten nagy meglepetésként ér, hogy éppen itt találkozom magyar felirattal. Ez a Mariam Khatchvani által 2017-ben rendezett, Dede (magyarul: Dina választása) című grúz filmdráma ismertetője, amely egy szvánföldi történeten alapszik, és jelentős részét Ushguliban forgatták.
Ushguliban nagyjából kétszázan élnek, sokak pedig olyanok leszármazottai, akik már több száz éve itt laknak. A településen rengeteg, a térségre egyébként is jellemző, IX–XII. században épített őrtorony található, Szvánföld ugyanis mindig határvidéknek számított. Ushgulit többször megtámadták a rómaiak, a mongolok, a törökök, valamint az oroszok is, az ostromok többsége azonban sikertelen volt.
Utolsó este rendkívül vendégszerető szállásadóimmal is bővebb beszédbe elegyedem, akik aztán elmesélik, hogy
ők valójában nem idevalósiak, hanem a jelenleg oroszbarát szakadárok kezében lévő Abháziából, az orosz–grúz háború miatt pedig menekülniük kellett szülőföldjükről.
Grúzia 1991-ben kiáltotta ki függetlenségét, ami után Dél-Oszétia, Abházia és Adzsaria kikiáltotta saját függetlenségét, de ezt más országok nem ismerték el, azonban a területeknek sikerült megakadályozniuk, hogy Grúzia visszafoglalja őket. Az elszakadt területekről több ezer grúzt űztek el, Grúziából pedig sok oszétot. A 2003. őszi grúz rózsás forradalom után az ország újraegyesítését (azaz a szakadár országrészek visszafoglalását) elsődleges feladatnak tekintő, nyugatbarát nacionalista Miheil Szaakasvili jutott hatalomra, vezetésével az ország viszonylag gyorsan visszafoglalta Adzsariát, és területeket foglalt el Dél-Oszétiából is, körülbelül a terület harmadát. 2008 februárjában kikiáltotta függetlenségét Koszovó. Amerikai erők segítették a függetlenség kiharcolását. A főként oroszok lakta Dél-Oszétia és Abházia is – Oroszországgal a háta mögött – el akar szakadni az amerikai érdekszférába tartozó Grúziától válaszlépésként Koszovó függetlenedésére. Áprilisban Grúzia közeledett a NATO-hoz. Tagjelölti státuszt kapott az ország. Ezért Oroszország csapatösszevonásokat hajtott végre Abháziában, és lelőtt egy grúz felderítő repülőgépet. Májusban az új orosz elnök, Dmitrij Medvegyev utasítására 400 katona vonult Abházia területére. Brüsszelben Grúzia az Európai Unió segítségét kérte egy esetleges orosz támadástól tartva. Júliusban – fenyegetésképpen – orosz vadászgépek jelentek meg Dél-Oszétia felett. Az elhidegülés folyamatosan tartott, Grúzia hazahívta moszkvai nagykövetét is. Grúzia 2008. augusztus 7-én, a pekingi olimpia megnyitására időzítve váratlan támadást intézett a Dél-Oszétiában állomásozó orosz békefenntartó erők ellen azzal céllal, hogy a Grúzia által magáénak vallott területet elfoglalja. Grúzia szerint Dél-Oszétia megtámadására a már korábban megindult orosz csapatmozgások miatt volt szükség, a grúz támadás pillanatában az orosz hadsereg már Dél-Oszétia (azaz Grúzia) területén volt. Az Európai Unió Heidi Tagliavini svájci diplomatanő által vezetett vizsgálóbizottsága 2009. szeptember 30-án kiadott hivatalos jelentése megállapította: a háborút Grúzia kezdte, a grúz állítások az előzetes orosz támadásról hamisak. Nemzetközi megfigyelők szerint Oroszország többek között titkosszolgálati eszközökkel provokálta ki a grúz támadást, hogy jól felkészülve lecsaphasson Grúziára, és elszakíthassa Dél-Oszétiát és Abháziát.
Nehéz szívvel hagyom el a Nagy-Kaukázus hegyeit, ahonnan a történelmi grúz állam magterületére, Tbiliszibe és környékére utazom, ahol többek között a világtörténelem első borvidékére, valamint az ősi grúz fővárosba, Mtshketába is ellátogattam, ahol a grúzok évtizedekkel a rómaiak előtt, már 317-ben fölvették a kereszténységet.
Cikkünket folytatjuk.
(Borítókép: Ushguli. Fotó: Faragó István / Index)