Index Vakbarát Hírportál

Tömeges lövöldözés volt Georgia államban

2023. július 16., vasárnap 06:49

Négy helyszínen négy embert lőtt le egy fegyveres szombaton Georgia állam egy kisvárosában, Hamptonban, majd elmenekült. A rendőrség hajtóvadászatot indított.

Hampton, az Atlantától 50 kilométerre délre fekvő település hatósága szombaton tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy egy 40 éves helyi férfi, Andre Longmore pisztollyal felfegyverkezve menekült el, miután lelőtt négy embert.

A hatóság arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy a szökésben lévő bűnöző veszélyes, a nyomravezetőnek pedig 10 ezer dollárt (csaknem 3,5 millió forintot) ajánlottak fel, írja az MTI.

A hozzátartozókra hivatkozva az áldozatok – három férfi és egy nő – nevét nem hozták nyilvánosságra, és

egyelőre a támadás indítékát sem közölték.

A Georgia állambeli erőszakos cselekménnyel együtt idén már 31 „tömeges lövöldözés” besorolású esetet tartanak nyilván az amerikai hatóságok, ezekben összesen legkevesebb 153 ember halt meg.

Mint írtuk, legutóbb New Yorkban történt tömeges lövöldözés, amelyben egy ember meghalt, három másik pedig megsebesült. Július 4-én Philadelphia délnyugati részén nyitott tüzet egy fegyveres férfi. Négy ember meghalt, két kiskorú – egy két- és egy tizenhárom éves gyermek – sebesült meg. Július másodikán pedig Baltimore-ban halt meg két ember, 28 pedig megsebesült, szintén tömeges lövöldözés miatt.

A Gun Violence Archive szerint idén eddig több száz lövöldözés történt az Egyesült Államokban. A tengerentúlon tömeges lövöldözésnek minősül minden olyan fegyveres támadás, amelyben a lövöldözőt leszámítva négy vagy több ember megsebesül vagy meghal.

Rovatok