Index Vakbarát Hírportál

Nyomoz a rendőrség a kislány ügyében, aki 12 évesen ment férjhez

2023. július 16., vasárnap 09:35

Gyerekházasság miatt érkezett bejelentés a nisi rendőrséghez, egy kislány kötött házasságot Szerbiában. A szerb szociológusok a családtörvény módosítását sürgetik, miután egyre több 18 éven aluli fiatal megy férjhez az országban.

Mindössze 12 évesen ment férjhez egy kislány Nisben, Szerbiában. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. A Szabad Magyar Szó közölte, 

a helyi szociológus közösség a szerbiai családtörvény módosítását sürgeti.

Dragan Todorovics szociológus, valamint Ana Sacsipovics aktivista az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására és védelmére szólította fel a kormányt, valamint úgy vélik, meg kell szüntetni annak lehetőségét, hogy a 18. életév betöltése előtt lehessen házasodni. A szakemberek hozzátették, hangsúlyozni kell az edukáció fontosságát is.

Az adatok alapján tavaly 143 gyermek kötött házasságot 16 vagy 17 éves korában, és 60 gyermek még a 15. életévét sem töltötte be, amikor megházasodott.

A szociológus és az aktivista is rámutatott, hogy a 2020-as és 2021-es évhez képest 17 százalékkal növekedett azoknak a házasságkötéseknek száma, ahol az egyik fél még nem volt 18 éves.

A szerb kormány korábban már kilátásba helyezte a kiskorúak házasságának betiltását, azonban egyelőre nem készült el az erről szóló törvénymódosítás.

Rovatok