Index Vakbarát Hírportál

Kutyájával hánykolódott hónapokon át a nyílt óceánon egy férfi Mexikónál

2023. július 17., hétfő 14:17

Filmbe illő módon menekült meg a vitorlázó Mexikó közelében.

Tim Shaddock és kutyája, Bella még áprilisban indultak útnak Mexikóból. A páros egy több mint 6000 kilométeres útra vállalkozott, de francia polinéziai célállomásukat már nem érték el. Néhány héttel a vitorlabontás után hatalmas viharba kerültek – írja a BBC.

A tomboló idő akkora kárt okozott a hajó elektronikus berendezéseiben, hogy az mozgásképtelenné vált, és az 51 éves férfi a nyílt óceánon ragadt.

Shaddock elmondása szerint életét leginkább a horgászfelszerelésének köszönheti. A nyílt vízen töltött idő alatt a kifogott halak nyers húsán és összegyűjtött esővízen tartotta életben magát és kedvencét. Az óceánon jellemző extrém leégést pedig sikeresen elkerülte egy összecsukható hajótető segítségével.

Hónapok megpróbáltatásai után, az ausztrál férfi katamaránját kiszúrta egy helikopter a magasból. A megmentésére indított halászhajó végül sikerrel járt. A vitorlázó drasztikusan lefogyott, és bozontos szakállat növesztett. Tim azt mondta, hogy pihenésre és ételre van szüksége, de egyébként jó egészségnek örvend.

Rovatok