Index Vakbarát Hírportál

Rekordszámú kínai hadihajó jelent meg Tajvan körül

2023. július 17., hétfő 13:58

A hétvégén 16 hadihajóról számoltak be Tajvan környékén. A kínai hadsereg haditengerészetének 24 óráig tartó hadgyakorlata helyi idő szerint hétfő reggel 6-kor fejeződött be. Ezt megelőzően a múlt héten is számos kínai hadihajó ment keresztül a Tajvani-szoroson, ezzel behatolva a szigetország által húzott védelmi zónába.

A beszámolók szerint a tavaly óta a legátfogóbb hadgyakorlatot tartotta a kínai haditengerészet. Az USA Csendes-óceáni Parancsnokságának korábbi igazgatója, a CNN-nek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy ez egy egyre komolyabb erődemonstráció a sziget ellen. 

Szakértők szerint a következő időszakban egyre több és nagyobb létszámú hadihajót lehet majd látni a szigetország körül. Ez egy nyomós indok Tajpej számára, hogy megerősítse hadseregét és felkészüljön egy esetleges támadásra.

A múlt héten csaknem 73 gép repült át a Tajvani-szoroson, ezt a demarkációs vonalat Peking többnyire tiszteletben tartotta, bár azt igen gyakran átlépték. A Global Times cikke szerint a kínai állami média méltatta az ország haditengerészetét és kiemelte, hogy a régióban gyakorlatozó hadihajóinak száma mostanra rekordot döntött.

Jelentések szerint Kína mostanra már kétéltű hajókat is bevet, ami újdonságnak számít a hadgyakorlat menetében. Azt azonban, hogy ezek milyen típusú kétéltű hajók, még nem sikerült kideríteni.

Peking az „egy Kína” elv mentén saját területeként tekint a szigetországra és az elmúlt évtizedekben minden lehetséges eszközt bevetett, hogy Tajpejt diplomáciai értelemben elszigetelje a világ többi országtól.

Rovatok