Tűzvész miatt lezárták szerdáig Szícilia legnagyobb forgalmú és Olaszország ötödik legnagyobb forgalmú repülőterét, a cataniai légikikötőt – közölte a repteret üzemeltető cég a Twitteren hétfőn.
A tűz vasárnap éjfél előtt fél órával keletkezett, a repülőtér közlése szerint nem sérült meg senki.
A tűzoltók szerint mintegy kilencven perccel a tűzeset bejelentése után sikerült eloltaniuk a lángokat, de nem adtak magyarázatot a lehetséges okokról vagy a tűz és a térségben jelenleg tapasztalható magas hőmérséklet közötti esetleges összefüggésről.
Cataniában és Palermóban a forróság miatt vörös riasztást rendeltek el vasárnap.
A cataniai repülőtér, amely a tavalyi utasforgalom alapján az ötödik legjelentősebb légikikötő Olaszországban, szerdán 14 óráig tart zárva.
Az ANSA hírügynökség beszámolója szerint a tűz keletkezése után sűrű füst kezdett terjedni a repülőtér alsó részén, ami pánikot keltett az emberekben, akik sikoltozva és zavarodottan rohantak ki a repülőtérről.
A cataniai repülőteret nagy számban veszik igénybe turisták, akik a légikikötőtől mindössze 70 kilométerre lévő Etna tűzhányóhoz, Taorminába vagy a görög színházáról és történelmi városközpontjáról híres Siracusába utaznak. Az Assaeroporti ágazati szövetség szerint májusban több mint egymillió légi utas fordult meg a cataniai repülőtéren.
A forgalmat a sziget repülőtereire terelték át.