Index Vakbarát Hírportál

Amerikai atom-tengeralattjáró érkezett Dél-Koreába

2023. július 18., kedd 12:51

Évtizedek óta először ballisztikus rakétákkal felszerelt nukleáris meghajtású amerikai tengeralattjáró érkezett Dél-Koreába – jelentette be az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsának indo-csendes-óceáni ügyekért felelős koordinátora.

Szöuli sajtótájékoztatóján Kurt Campbell elmondta, a 18 750 tonnás, 170 méter hosszú, Ohio-osztályú tengeralattjáró Puszan partjainál – Szöultól 320 kilométerre délkeletre – dokkolt. A jelentésben azt is hozzátették, a USS Kentucky nevű hajó érkezése megmutatja, Washington elkötelezett Dél-Korea védelmében.

Kíméletlen ereje van

Li Dzsong Szup dél-koreai nemzetvédelmi miniszter leszögezte: a hajó érkezése gyakorlatban is megmutatja az Egyesült Államok Dél-Korea védelmére irányuló elkötelezettségét, majd kiemelte,

Észak-Korea felé pedig demonstrálja szövetségünk elsöprő hatékonyságát.

Ballisztikus rakétákkal felszerelt amerikai atom-tengeralattjáró utolsó ismert dél-koreai látogatása 1981 márciusában történt, amikor a USS Robert E. Lee járt a puszani haditengerészeti támaszponton. A USS Kentucky a maga nemében a világ egyik legnagyobb hadihajója.

Húsz Trident II D5 atomtöltetű ballisztikus rakéta hordozására és akár 12 000 kilométerre való kilövésére képes.

Campbell a dél-koreai fővárosban részt vesz a dél-koreai–amerikai nukleáris ügyekkel foglalkozó bizottság első ülésén, melyen a phenjani rakétakísérletekről és az azokra adandó esetleges válaszlépésekről is egyeztetnek majd. A bizottság felállításáról Jun Szok Jol dél-koreai elnök és Joe Biden amerikai államfő áprilisban, Washingtonban állapodott meg.

Jun Szok Jol kedden hangsúlyozta: a nukleáris paradigma tükrében kiépített amerikai–dél-koreai kapcsolatokon keresztül jelentős erőfeszítéseket tesznek, hogy még csírájában elfojtsák az észak koreai rakéta- és nukleáris fenyegetéseket. A bizottság felállítását Peking és Phenjan máris bírálta, azt vetve a felek szemére, hogy tovább szítják a feszültséget a térségben – összegezte az MTI.

Rovatok