Index Vakbarát Hírportál

Kék cápát fogott ki egy magyar horgász

2023. július 19., szerda 09:51

Niki Béla dunaföldvári horgász májusban Horvátországban járt, ahol szokatlan élmény érte, miután sikerült kifognia egy 2 és fél méteres, 150 kilós kék cápát. Az állatot természetesen visszaengedte a vízbe, hiszen a kék cápa védett halnak számít.

Az elmúlt évben egy 83 kilós, 2,20 méteres harcsát, a norvég partoknál húszkilós tőkehalakat, Horvátországban pedig egyebek mellett egy kék cápát sikerült horogra akasztania a jól ismert dunaföldvári horgásznak, Niki Bélának, aki a Teol.hu-nak mesélt különleges kalandjáról.

A horgász májusban indult útnak Bárdkai Lászlóval a horvát Kornati Nemzeti Parkba, azzal a céllal, hogy tonhalat fognak. A lapnak elárulta, Horvátországban összesen 11 ember kap engedélyt tonhalhorgászatra évente úgy, hogy meg is tarthatja a kifogott mennyiséget. Ezek közül az egyik volt a kísérőjük.

A tengeri rezervátumban tett útjukon már jóval kellemesebb, napsütéses időben volt részük. A zsákmány ugyan szerényebb volt, mint a norvég tengeren, de egy szokatlan élmény kárpótolta őket:

sikerült ugyanis egy 2,5 méretes, 150 kilós kék cápát horogra akasztaniuk.

Természetesen „zsákmány” nélkül tértek haza, hiszen a kék cápa védett halnak számít. Így aztán csupán fotókat készíthettek vele és visszaengedték. 

Gyönyörű állat, gyors, és a halak közül az egyik legkifinomultabb a szaglása, de ha nincs kifáradva, könnyen megsértheti a horgászt

– fogalmazott Niki Béla, aki szerint a cápáknak csak a hírük félelmetes. Testközelből egy nagy szelíd halnak bizonyult. Megsimogathatták, megemelhették, ami egy dunai horgász számára különleges élmény volt. A cápán kívül persze akadt még több kisebb fogásuk is.

Rovatok