Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter kitüntette leköszönő török kollégáját

2023. július 20., csütörtök 19:21

Szijjártó Péter a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta Mevlüt Cavusoglu leköszönő török külügyminiszternek.

Szijjártó Péter méltatásában azt mondta, hogy Cavusoglu mindig is igaz barátja volt Magyarországnak. „Szilárd alapot adott a két ország barátságának” – mondta a magyar külügyminiszter beszédében.

Szijjártó emlékeztetett, hogy kilenc éven át dolgoztak együtt, és negyven alkalommal találkoztak kétoldalú találkozó keretében. A külügyminiszter szerint Cavusogluban megbízható diplomáciai partnerre talált, akivel a legnehezebb helyzetekben is kölcsönösen tudták egymást segíteni, az intézményes kapcsolatok pedig személyes kapcsolatokká alakultak át idővel, ami bebizonyította számára, hogy a rohanó világban személyes műfajjá vált a sikeres diplomácia.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a két ország kapcsolatát leköszönő kollégájával a kölcsönös tiszteletre alapozták, és Törökország nagyhatalmi státusza ellenére mindig szerénységgel és alázattal szembesült a tárgyalások során. 

Cavusoglu pályafutását a NATO-parlamentben folytatja, a török delegációt fogja vezetni. 

Magyarország különleges helyet foglal el a szívünkben

– mondta Cavusoglu a díj átvétele után, megköszönve Szijjártó Péternek a kitüntetést. A leköszönő török külügyminiszter szerint a magyar és a török nép sok fájdalmat élt át közösen, és a magyar nép hősei közül többen is Törökországban lelték meg második hazájukat. 

Hakan Fidan váltja Cavusoglut

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Hakan Fidan vezeti június elejétől a török külügyminisztériumot. 

A régi kollégával, Mevlüt Cavusoglu barátommal kis híján kilenc éven keresztül dolgoztunk együtt, nyugodtan mondhatom, emberileg is közel kerültünk egymáshoz. Az új kollégát, Hakan Fidant is ismerem, ő eddig a hírszerzés vezetője volt. Ma töltötte az első napját a hivatalában, de kora este már sort kerítettünk egy telefonos megbeszélésre

– írta közösségi oldalán Szijjártó Péter, a török kormány átalakítását követően.  

Rovatok