Index Vakbarát Hírportál

„Pokoli utakról” számolnak be az ukránok, akik akár 15 órán át is a határokon várakoznak a hőségben

2023. július 21., péntek 08:35

Hatalmas sorok állnak Ukrajna és Európa határán. Az emberek 5-10 órát kénytelenek várakozni, de nemcsak az Európai Unió országa felé, hanem Ukrajna felé is, ami korábban nem volt jellemző. Ennek az oka, hogy jelentősen megnőtt a határforgalom a turisztikai szezon, valamint a betakarítás időszakának kezdete miatt.

Az ukránok tömegesen írnak a közösségi oldalakon az Európába vezető „pokoli útról”. Olyanokat is lehet olvasni, hogy a határátkelés Lengyelország irányába összesen több mint 15 órát vett igénybe, ebből 8 órát ő és családja azért állt sorban, hogy visszautazhasson ukrán területre.

Az ukránok, akikkel a Strana nevű ukrán lap beszélgetett, azt mondják, az Európába vezető út egyszerűen kínzóvá kezd válni. A hosszú sorok a mindennapok kényelmetlenségét növelik, de a gazdasági élet szereplőinek sem tesz jót. A mosdók sok ponton fizetősek, amelyekhez ugyancsak sorba kell állniuk a várakozóknak. 

Emellett különböző atrocitások is történnek a határon várakozókkal, az egyik nőt például a lengyel oldalon arra kényszerítették, kézzel távolítsa el a fényezést az autója ablakáról, miközben gyári fényezés volt rajta. Néhányan pedig rosszul is lettek a határon a hőségben, de olyanok is voltak, akik lekésték a repülőgépüket, mert nem értek át időben a határon.

A gazdaság is megsínyli

A vállalkozások is panaszkodnak a hosszú sorok miatt. A teherautók általában 12-15 órát, sőt még ennél is többet állnak a sorokban.

A problémát az Állami Vámhivatal is elismeri. „Az uniós tagállamokkal közös államhatáron, különösen a lengyel szakaszon mindkét irányban jelentős járműsorok halmozódnak fel” – jegyezte meg a minisztérium.

Többen is arra panaszkodnak, hogy ami májusban, júniusban még összesen maximum csak 3-4 órát vett igénybe, az most 8-10 órán át tart, de olyanok is akadtak, akik 12 órán át álltak sorban csak Lengyelország felé.

Elkezdődött az új betakarítás, a sorok egyre nőnek. Mivel a gabonafolyosó tulajdonképpen már Oroszország hivatalos kilépése előtt is leállt, az exportőrök jelentősen megnövelték a gabonaszállítók számát. A sorban állás helyzetét súlyosbítja, hogy egyes pontokon megkezdődtek a javítások is, valamint szigorúbban ellenőriznek, mint korábban, így az több időt vesz igénybe. 

Nemcsak a teherautók, de a buszok is több időt várnak a határon, mint a személyautók, amelyek „pokoli” helyzetet teremtenek. Többen is arra panaszkodtak, hogy óránként maximum 5-8 autót engednek át a hatóságok, és legalább száz autó várakozik.

Nyaralnak az ukránok

A határon az autóáradat is drámaian megnőtt, mivel az ukránok tömegesen mennek nyaralni, az ellenőrzőpontok pedig nem bírják a megnövekedett terhelést. Varsóba egyébként többnyire csak átszállással lehet eljutni Ukrajnából vonattal, a buszok pedig gyakran tovább állnak a sorban a határon, mint a személyautók. 

Július 1-jén és 2-án rekordszámú, 61 ezer ember és több mint 10 ezer jármű lépte át az ukrán–lengyel határt. A határon a lembergi sorban mindkét irányban áthaladó járművek száma napi 1500-ra emelkedett, és jelenleg 9-10 ezer járművet számlálnak naponta az összes ellenőrző ponton. A leghosszabb sorok a hétvégéken vannak

– közölte az Állami Határszolgálat.

A magyarországi határon valamivel rövidebb a sorban állás, ahogyan a szlovák határon is.  A határügynökség azt is megjegyezte, hogy a román határon lévő Porubne ellenőrző pontnál is megnövekedtek a sorok, már csak a turisztikai szezon kezdete miatt is.

(Borítókép: Alla Yatsentiuk  és 14 éves fia, Danylo az ukrán–belorusz határon. Fotó: Valentyn Ogirenko / Reuters)

Rovatok