Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit egy világszintű problémáról beszélt New Yorkban

2023. július 21., péntek 08:35

Egy hatékony klíma- és zöldpolitika keresztény és hazafias kötelesség – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter New Yorkban csütörtökön, a jogászok világkongresszusának konferenciáján, amelynek idei kiemelt témája a fenntarthatóság és a jog kapcsolata.

A politikus a kétévente megrendezett eseményen tartott felszólalásában hangsúlyozta, hogy a környezet védelmének árát nem lehet a legszegényebb országokra, valamint a társadalmak legszegényebb tagjaira tolni, a költséget elsősorban a nagy szennyező országoknak és nagyvállalkozásoknak kell viselniük – adta hírül az MTI.

Hozzátette, hogy az országok közötti egyenrangúságra épülő nemzetközi együttműködés nem vezethet oda, hogy egyes országokat megbélyegeznek az intézkedései miatt, amelyekkel az állampolgárai jólétét és demokratikus választásait célozza biztosítani.

Arra kérte a hallgatóságot, hogy amikor arról hallanak a hírekben, hogy Magyarország kritizálja az Európai Unió szankciós politikáját az energia terén, akkor idézzék fel, hogy Magyarország egy tengeri határokkal nem rendelkező, energiahordozókban szegény ország, így különösen körültekintőnek kell lennie, hogy egyszerre tudja biztosítani az energiabiztonság jelenlegi igényét, és biztosítani a jövő generációk jogait.

Magyarország 2050-re érheti el a karbonsemlegességet

A jogászok világkongresszusának résztvevői előtt az igazságügyi miniszter beszámolt arról, hogy Magyarország a megújuló energiaforrások bővítésével, az előreláthatóan rendelkezésre álló atomenergia-forrásokkal, valamint a földgáz-beszerzés diverzifikálásával csökkenteni tudja függőségét egyes exportáló országoktól, ugyanakkor jelenleg még az orosz energiaforrások a magyar energiafelhasználás jelentős hányadát teszik ki.

Magyarország vállalta, hogy 2030-ra 40 százalékkal csökkenti a karbonkibocsátását 1990-hoz képest, és 2050-re eléri a karbonsemlegességet

– közölte.

Rámutatott, hogy Magyarország a 13. helyen áll a klímasemlegességre való felkészültséget összegző nemzetközi Nettó Zéró Felkészültségi Mutató (Net Zero Readiness Index) értékét tekintve a világ vizsgált országai között.

Varga Judit az Európai Ügyek Bizottságának elnöke lesz 

Mint megírtuk, Varga Judit július 31-i határidővel mondott le igazságügyi miniszteri pozíciójáról, utódja Tuzson Bence lesz, aki jelenleg a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára.

Tuzson azt kérte a miniszterelnöktől, hogy az Európai Unióhoz köthető ügyek kerüljenek ki a minisztérium portfóliójából, miközben Magyarország az unió soros elnöki tisztjére készül. A hirtelen jött kormányátalakítás hatására új minisztérium született Bóka János vezetésével, a miniszterelnök az európai uniós ügyekért felelős miniszterré nevezte ki. 

Varga Judit várhatóan a kormánypárt listavezetője lesz a 2024-es európai parlamenti választásokon, miközben új feladattal is megbízták. Varga augusztus 1-től az Európai Ügyek Bizottságának elnöke lesz.

Rovatok