Index Vakbarát Hírportál

Lemondtak egy fesztivált Malajziában, mert a zenekar énekese a színpadon csókolt meg egy férfit

2023. július 22., szombat 16:55

Az ázsiai országban az egyik legszigorúbb LMBTQ-ellenes törvény van érvényben, ám végül nemcsak a brit The 1975 koncertjét, hanem a fesztivál maradék három napját is törölték a rendezők.

Óriási botrányt okozott Kuala Lumpurban a The 1975 nevű brit zenekar, amely a többségében muszlimok lakta ország fővárosában lépett fel egy zenei fesztiválon. A koncert során ugyanis Matty Healy énekes szájon csókolta a zenekar basszusgitárosát, Ross MacDonaldot, hogy

a csókkal tiltakozzanak az ellen, hogy Malajziában akár húsz év börtönbüntetést is kaphatnak a homoszexuálisok.

A brit Sky News beszámolója szerint a koncerten az énekes először arról beszélt, hibát követett el, amikor a koncertet tervezték, mert nem néztek utána a helyi törvényeknek.

Mielőtt megcsókolta volna basszusgitárosát, úgy fogalmazott, „k*rvára nem látom az értelmét annak, hogy meghívják a The 1975-ot egy országba, ahol megmondják nekünk, kivel szexelhetünk”.

Az elcsattant csók után nem sokkal Healy már arról beszélt, hogy sajnos a koncert ezennel véget ér, mivel kitiltották őket Kuala Lumpurból.

A rövidre vágott koncert után a fesztivál szervezői először egy olyan közleményt adtak ki, amiben az esetet azzal magyarázták, hogy a zenekar „nem tartotta be a helyi előadási irányelveket”, emiatt megkérték őket, távozzanak a színpadról 7 dal után.

Az alapvetően koncerteken jelen lévő rajongók által közölt setlist.fm-en azt írták, a színpadra kinyomtatott számlista még 9 dalt tartalmazott volna, és a jelenleg ázsiai turnéján lévő zenekar az előtte lévő koncerteken is 18-19 számot játszott esténként.

Ugyanakkor a történet itt még nem állt meg. Másnap a szervezők újabb közleményt adtak ki, amiben bejelentették, hogy a fesztivál maradék három napját egyszerűen törlik.

Így a malajziai rajongók többek között a kétezres évek egyik legmeghatározóbb amerikai indie rock zenekara, a The Strokes mellett a fiatal berobbanó ausztráliai rapper, The Kid Laroi koncertjeiről maradtak le.

Mint a második, a fesztivál maradék három napjának eltörléséről szóló közleményben fogalmaztak, erről a maláj kormány döntött, és a rajongók mellett elnézést kértek a szponzoroktól, a partnerektől és a fesztiválon forgalmazó cégektől, míg a jegyek megtérítésén már elkezdtek ötletelni.

Nem az első alkalom, hogy Healy kiáll az LMBTQ-jogok mellett

Mint arra a Sky News felhívja a figyelmet, nem ez az első alkalom, hogy egy nagyon vallásos országban kritizálták a 34 éves énekest, amiért a koncertje alatt megcsókol egy férfit.

A dalaiban gyakran a szexualitást körbejáró énekesen legutóbb 2019-ben az Arab Emírségekben akadtak ki, amiért akkor is ily módon tiltakozott az ország LMBTQ-ellenes törvényei ellen – az arab országban a homoszexualitás törvényellenesnek számít, és 10 éves börtönbüntetéssel büntetendő.

Az akkori eset után a brit énekes azt írta közösségi oldalára, hogy ugyan csodálatos volt a koncert, de nem hiszi, hogy a „viselkedése miatt” visszaengedik őket valaha is, viszont hozzátette, hogy a jövőben sem viselkedne másképp, ha ilyen lehetőség lenne.

Ugyanakkor a mostani maláj eseményekre egy politikailag rendkívül kényes időben került sor.

Mint a brit lap megjegyzi, Malajziában a közeljövőben tartanak regionális választásokat, ahol Anwar Ibrahim miniszterelnök progresszív koalíciója a rendkívül konzervatív, etnikailag maláj, muszlim pártokat összefogó szövetséggel veszi fel a versenyt.

Az LMBTQ-jogok fontos országos üggyé váltak, amikor a konzervatív szövetség azzal vádolta meg a kormányt, hogy a multikulturális országban nem tesz eleget a muszlimok jogainak védelmében, amire Ibrahim válaszul annyit közölt: kormánya fenntartja az iszlám alapelveit, és nem ismeri el az LMBTQ-jogokat.

Rovatok