Index Vakbarát Hírportál

A cseh miniszterelnök teljesen kiborult Orbán Viktor tusványosi beszédétől

2023. július 22., szombat 21:22

Orbán Viktor tusványosi beszédében azt mondta, hogy a V4-ek együttműködésében mára lényegében csak a lengyelek és a magyarok vesznek részt, a szlovákok billegnek, a csehek pedig átálltak a föderalisták oldalára. Kik azok a föderalisták? A miniszterelnök szerint azok, akik európai birodalmat építenek, és LMBTQ-hadjáratot folytatnak. A cseh kormányfő és helyettese ezt nem hagyta szó nélkül.

„Csehország szuverén állam, és kormánya saját nemzeti érdekeit védi” – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn elhangzott beszédére reagálva. A magyar miniszterelnök beszédében azt mondta, hogy az európai föderalisták támadást intéztek a visegrádi négyek ellen, 

s az eredményt mindannyian látjuk: a csehek lényegében átálltak, Szlovákia billeg, csak a lengyelek és a magyarok tartanak ki.

Orbán Viktor szavaira szombat este a cseh kormányfő, valamint a belügyminiszter is reagált.

Csehország szuverén állam, kormányom nemzeti érdekeinket védi. Önállóan döntünk arról, mit szorgalmazunk, támogatunk, vagy mit akarunk megváltoztatni az Európai Unióban

– jelentette ki a cseh miniszterelnök, akinek szavait Václav Smolka kormányszóvivő tolmácsolta újságíróknak az MTI híradása szerint. 

„Orbán máshoz volt szokva, mert Andrej Babis európai politikájában tőle függött. Ilyen értelemben a frusztrációja érthető” – mondta Petr Fiala, hozzátéve, hogy az „abszurd megbélyegzések azonban biztosan nem járulnak hozzá a közép-európai országok szükséges együttműködéséhez. Ellenkezőleg, ez kölcsönös tiszteletet követel meg”.

„Opportunizmus helyett konstruktív politika”

Vít Rakusan kormányfőhelyettes és belügyminiszter a Twitteren reagált a magyar miniszterelnök Csehországot érintő szavaira.

Az egyetlen változás, amelyen Csehország viszonya az Európai Unióhoz keresztülment, az az, hogy az opportunizmusról áttértünk a konstruktív, közös értékeken alapuló európai politikára. Egyszerűen már nem az az álláspontunk, hogy adjátok nekünk ide a támogatásainkat, az eszeteket meg hagyjátok meg magatoknak

– írta a cseh miniszter a Twitteren.

Kik a föderalisták Orbán szerint? 

„Kiszorítási kísérletet hajtanak végre a föderalisták, nyíltan megmondták: kormányváltást akartak Magyarországon, pénzelték is a politikai korrupció minden eszközét bevetve az ellenzéket” – fogalmazott Orbán Viktor tusványosi beszédében.

A miniszterelnök szerint az Európai Unió elutasítja a keresztény örökséget, migráció által visz véghez lakosságcserét, illetve LMBTQ-hadjáratot folytat.

Az EU-ban létrejött egy föderalista vezetés, amely elszámoltathatatlan birodalomhoz vezet. Hiába szeretjük Európát, hiába a miénk, nem kívánjuk, hogy mindenkinek ugyanaz legyen a hite vagy a családi élete, de ragaszkodunk a saját kultúrához, a saját nyelv megőrzéséhez. Ezt meg kell védeni, és meg is fogjuk. Nemet mondunk a politikai és pénzügyi zsarolásra

– mondta a kormányfő. 

Rovatok