Index Vakbarát Hírportál

Ez most a legerősebb útlevél a világon

2023. július 22., szombat 09:30

Valami megmozdult idén az utazás világában is, mert öt év után már nem Japán vezeti a legerősebb útlevelek listáját.

A Henley Passport Index minden évben elkészíti, hogy a vizsgált 227 célállomás közül a világon mennyit lehet elérni vízummentesen egy-egy ország útlevelével. Minél több helyre lehet eljutni egy-egy úti okmánnyal, annál előkelőbb helyet foglal el az összesítésben. 2023 nyarán aztán helycsere történt az élen, mert az eddigi listavezető Japán a harmadik helyre csúszott le, és az élen Szingapúrt találjuk, amelynek útlevelével a 227 célállomás közül 193-at lehet vízummentesen felkeresni.

Míg korábban az ázsiai államok domináltak a lista élvonalában, addig mára az európai országok erősítettek bele, Németország, Spanyolország és Olaszország a második helyen végzett. A harmadik helyre szorult vissza azonos pontszámával Japán, Dél-Korea, Svédország, Franciaország, Ausztria, Finnország és Luxembourg. És hol vannak már azok a régi, szép idők, amikor az amerikai és a brit útlevél tarolt mindent – mondjuk 2014-ben. A britek legalább összeszedték magukat, és úti okmányuk két helyezéssel jobb lett, mint a tavalyi volt, ez pedig a negyedik helyre hozta fel őket, ahol legutóbb 2017-ben voltak.

Az amerikai okmányok két helyet csúsztak lefelé, és idén a nyolcadik legjobb útlevél kategóriájába fértek csak be – Litvániával együtt.

A magyar útlevél az ausztrálokkal és a lengyellel kapott azonos pontszámot, amely így a három országot a lista hatodik helyére sorolta.

A Henley egyébként úgy állítja össze a listát már 2006 óta, hogy megnézik, hova lehet bejutni vízum nélkül. Ha valahová így be lehet lépni, akkor az az úti okmány kap egy pontot – ami akkor is jár, ha a határállomáson lehet vízumot váltani vagy belépési engedélyhez jutni. Nem jár pont, amennyiben szükség van vízumra, vagy hatóságilag igazolt elektronikus vízumra (e-Visa) a bejutáshoz. Az Index összeállításához az adatokat a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetségtől (IATA) kapják.  

Mivel a pontozásnál több állam is kaphat azonos számú pontot, ezért egy-egy helyre több befutó is lehetséges.

Érdekes az is, hogy az elmúlt 18 évben – mióta készülnek ezek az összesítések – nagyjából megduplázódott azoknak a helyeknek, célországoknak az átlagos száma, amelyeket vízummentesen is fel lehet keresni. Míg ez a szám 2006-ban mindössze 58 volt, addig ez már 109 idén.

A különbség a lista élén található útlevelek erőssége és a sor végén álló államoké között évről évre növekszik. Az utolsó 3 állam a sorban Szíria, amelynek az úti okmánya mindössze 30 másik ország vízummentes elérését teszi lehetővé, majd következik Irak 29 célállomással, és legvégül Afganisztán már csak 27 ország elérését teszi lehetővé előzetes vízumigénylés nélkül.

Nagyot bővültek az egyénenkénti utazási lehetőségek

A Henley elnöke, Cristian H. Kaelin megjegyezte, hogy például az idei listavezető, Szingapúr rengeteg energiát fektetett abba, hogy a városállam lakói minél több helyet érjenek el a világon. Az elmúlt tíz év alatt 25 új államnál került vízummentes státuszba Szingapúr. 

De például 2013 óta az Egyesült Arab Emirátusok – döbbenetesen sok – 107 új célállomással bővítették vízummentes listájukat. Az USA viszont nem nagyon erőlködött, mert ugyanezen idő alatt mindössze 12 új cél vált az amerikaiak számára vízum nélkülivé. Ez a tétlenség meg is látszik a lassú süllyedésén a listán, és ez figyelmeztető lehet szomszédja, Kanada számára is.

Más indexek másként rangsorolnak

Ismert még az Arton Capital Passport Indexe is, amely az ENSZ 193 tagállamának és hat terület, régió – Makaó, Tajvan, Hongkong, Koszovó, a Vatikán és a palesztin területek – úti okmányait rangsorolja. Az adatokat állandóan frissítik, és folyamatosan figyelik az adott ország kormányzati portáljait. Armand Arton, a cég alapítója szerint céljuk kiszolgálni az utazni vágyókat a célországra vonatkozó legapróbb részinformációkkal.

Az Arton Capital rangsorát például az Egyesült Arab Emirátusok útlevele vezeti, melyet a világ 180 államában fogadnak el úgy, hogy tulajdonosának nem kell vízumot igényelnie. Listájuk második helyén már 11 ország található, a többség európai: Németország, Franciaország, Svédország, Finnország, Luxembourg, Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Ausztria, Svájc és Dél-Korea.

A harmadik helyen befutók között találjuk a briteket, a belgákat, lengyeleket, dánokat, portugálokat, norvégokat, íreket és új-zélandiakat. Az Egyesült Államok és Japán a lista 4. helyére szorult.

2023 legerősebb útleveleinek listája és az elérhető célállomások száma:

  1. Szingapúr (192),
  2. Németország, Olaszország, Spanyolország (190),
  3. Ausztria, Finnország, Franciaország, Japán, Luxembourg, Dél-Korea, Svédország (189),
  4. Dánia, Írország, Hollandia, Egyesült Királyság (188),
  5. Belgium, Csehország, Málta, Új-Zéland, Norvégia, Portugália, Svájc (187),
  6. Ausztrália, Magyarország, Lengyelország (186),
  7. Kanada, Görögország (185),
  8. Litvánia, Egyesült Államok (184),
  9. Lettország, Szlovákia, Szlovénia (183),
  10. Észtország, Izland (182).

A világ leggyengébb útlevelei 2023-ban:

(Borítókép: Justin Sullivan / Getty Images)  

Rovatok