Index Vakbarát Hírportál

Magyar turisták árulták el, mit éltek át a rodoszi tűzvészben

2023. július 23., vasárnap 20:11

Már közel harmincezer ember hagyhatta el a görög szigeten hat napja pusztító erdőtűz leginkább veszélyeztetett körzeteit, miközben a görög tűzoltók munkáját már szlovák, török, francia és horvát kollégák segítik. Több magyar turista is megszólalt az RTL Híradónak, akik elmondták, hogy először csak egy maszkot kaptak, majd elszállították őket.

Továbbra sincsenek könnyű helyzetben a tűzoltók Rodoszon, ahol már hatodik napja tombol az erdőtűz, ami a helyiek mellett nagyon sok nyaraló életét is veszélyezteti. A görög kormány közlése szerint már 19 ezer embert evakuáltak a szigetről – közülük 16 ezret szárazföldön, háromezret pedig vízi úton keresztül.

Utóbbiban nemcsak a görög parti őrség, hanem 30 civil hajó is segítséget nyújtott.

Menczer Tamás szerint jelenleg 91 magyart érint az evakuáció, ám ez a szám folyamatosan változik. Az utazási irodák tájékoztatása szerint jelenleg 400 körülire tehető a szigeten lévő magyar turisták száma, akik közül az athéni nagykövetség jelenleg 110 fővel áll kapcsolatban – ha valaki regisztrálni szeretne, az alábbi linken tudja megtenni.

A tűzhöz legközelebb olyan 300 méterre lehettünk. Érdekes helyzet volt. Gyakorlatilag egy órával az egész evakuálás előtt a hotelben azt mondták, hogy itt van a maszk, mert a pernye zavarni fog, ami hull az égből. De semmi gond

– fogalmazott Börzsönyi Balázs az RTL Híradó stábjának, aki a családjával nyaralt a szigeten a héten, de az utolsó napja kalandos lett.

Aztán egyszer csak leküldték őket a strandra, ami már tele volt a környező szállodák vendégeivel.

A füst, az nagyon jött. Talán látod is a videóból, hogy elég rendesen közeledett. Meg a helikopterek egyszer csak nem odébb mentek, hanem a fejünk fölött, és amikor már másfél perc alatt megfordultak, akkor azt érzed, hogy hú de közelre vitte azt a vizet

– mondta Balázs.

A szabad ég alatt aludtak sokan

Ezt követően órákat kellett gyalogolniuk, hogy buszra szállhassanak, ami biztonságos helyre vitte őket.

A kimenekített embereket a sziget biztonságos részein szállásolják el, hivatalos közlés szerint iskolákban, hotelekben, sportlétesítményekben vagy akár edzőtermekben, ugyanakkor több sajtóorgánum is arról számolt be, hogy sokan a szabad ég alatt ragadtak, és például a tengerpartokon található nyugágyakon aludtak.

Olyan iszonyatosan égett ott minden, hogy tiszta füst meg pernye volt a levegő. A szállodában nem működött az áram, a légkondi. Nem volt víz. Délután jöttek, hogy el kell hagynunk a hotelt

– idézi fel Zsuzsanna, egy másik magyar turista.

Őket a sziget északi felére vitték. Az éjszakát egy hotel teraszán töltötték, műanyag székeken. 

A legtöbb magyart Görögországba utaztató iroda szerint a sziget északi része egyelőre biztonságos, és a repülőtér is teljes kapacitással működik.

Ha valaki fapadossal ment ki, és saját maga foglalt szállást, akkor csak azt tudja intézni, hogy a fapados légitársaságot megkeresi. Ha valaki utazási irodával utazik, akkor van az a helyzet, hogy az utazási irodának kötelessége ezt intézni

– mondja Termes Nóra, az IBUSZ utazási iroda hálózati és marketingigazgatója.

Rovatok