Az egyiptomi külügyminisztérium bekérette az országban működő svéd diplomáciai képviselet ügyvivőjét, hogy tiltakozzon, amiért az európai országban több demonstráción az iszlám vallás szent könyvét, a Koránt is meggyalázták – jelentette be az arab ország külügyi szóvivője.
Kairó a többi között arra reagált, hogy egy iraki menekült múlt csütörtökön – a svéd hatóságok engedélyével – Irak stockholmi nagykövetsége előtt megtaposta és széttépte a muszlim szent könyv egy példányát, bár előzetes bejelentése ellenére nem égette el.
Június végén ugyanez a menekült már elégette a Korán egy példányának néhány oldalát Stockholm legnagyobb mecsete előtt, ráadásul az iszlám egyik legszentebb ünnepe, az íd al-adha (áldozati ünnep) kezdetén – írja az MTI.
Az utóbbi hetekben a svéd diplomáciai képviselőket Rijádban és Teheránban is bekérették, Bagdadban pedig a feldühödött tömeg megtámadta Svédország nagykövetségét. Bár az iraki külügyi tárca elítélte ezt a támadást, bejelentette, hogy kiutasítja a svéd nagykövetet, és hazahívja Irak stockholmi ügyvivőjét.
Az egyiptomi minisztérium kifogásolta azt is, hogy kedden öt aktivista felgyújtotta a Korán egyik példányát Egyiptom koppenhágai nagykövetsége előtt. Kevesebb mint egy hét alatt ez volt a harmadik ilyen incidens a Svédországgal szomszédos Dániában.