Index Vakbarát Hírportál

Tiltakozott a japán kormányfő az újabb észak-koreai rakétakísérlet miatt

2023. július 25., kedd 07:31

Kisida Fumio japán kormányfő kedden azzal vádolta Észak-Koreát, hogy megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának ballisztikus rakéták kilövését tiltó határozatát, miután hétfőn röviddel éjfél előtt Phenjan ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki.

A japán miniszterelnök hangsúlyozta, Phenjan provokációi „Japán, a térség és a nemzetközi közösség békéjét és stabilitását fenyegetik”.

Az első rakéta mintegy 350 kilométert, a második 400 kilométert tett meg. Hozzátették, hogy a rakéta maradványai az ország kereskedelmi zónáján kívül hullottak a tengerbe.

A japán kormányfő közleménye szerint a hétfői rakétakísérlettel kapcsolatban nem érkeztek jelentések károkról.

Hétfőn újabb amerikai tengeralattjáró érkezett dél-koreai vizekre. Az Annapolis nevű, nukleáris meghajtású tengeralattjáró a dél-koreai Csedzsu-szigetnél horgonyzott le, egy héttel azután, hogy a ballisztikus rakétákkal felszerelt, szintén nukleáris meghajtású Kentucky amerikai tengeralattjáró kikötött az országban.

A lépéssel Washington és Szöul az elrettentő erőt kívánja demonstrálni a térségben.

Rovatok