Index Vakbarát Hírportál

Szívszorító történetek az Ukrajnában harcoló orosz elítéltek kegyetlen helyzetéről

2023. július 26., szerda 21:03

A CNN-nek egy Ukrajnában harcoló orosz elítélt, illetve egy megtört édesanya, aki a háború miatt elveszítette gyermekét, mesélt arról, milyen megpróbáltatásokkal kell szembenézniük a frontra kivezényelt harcosoknak.

Az egyik harcost kétszer meglőtték, a kórházból visszaküldték a frontra, ahol olvadt havat ivott, hogy életben maradjon. Kénytelen volt többször is ukrán állásokat támadni, amíg egy gránát meg nem vakította. 

Egy másik katona 20 évesen került börtönbe kisebb, kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt, 23 évesen küldték a frontra. Szinte semmilyen kiképzést nem kapott, három héttel később meghalt – valószínűleg 60 orosz között, akiket egy támadásban öltek meg.

Ez a két történet, a figyelemre méltó túlélés és a korai halál jól példázza az orosz lövészárkokban elszenvedett nyomorúságos és kimerítő veszteségeket. Van azonban egy különbség: a halottak foglyok, akiknek haladékot ígértek a börtönbüntetésükből, ha csatlakoznak az orosz védelmi minisztérium által működtetett úgynevezett Storm–Z zászlóaljakhoz.

A várható élettartam rövid, a körülmények maguk is kemények a túléléshez, és az elítéltek elmondása szerint ágyútölteléknek használják őket. Több tízezer elítéltet toboroztak.

Kilenc agyrázkódás, rengeteg sérülés, de kifogás nem volt

A CNN beszélt a Storm-Z-egységek egyik túlélőjével, Szergejjel, aki jelenleg két munkahelyen dolgozik, hogy eltartsa a családját, de elmondása szerint még mindig vár a katonai kártérítésre számos sérülése miatt. Éjszakánként cseng a füle gránátrobbanások miatt, ami megnehezíti az alvást az otthonában uralkodó csendben.

Elmondása szerint nyolc hónap alatt kilencszer kapott agyrázkódást a közelében landoló tüzérségi lövedékektől, amikor a frontvonalon volt. Tavaly télen lábon lőtték, majd 10 napos kezelés után visszaküldték a frontra. Később ismét meglőtték, ezúttal a vállát, ami miatt kórházba került. Két hónappal később a létszámhiány miatt megint a frontra küldték.

Szergej a veszteségekről is beszélt. Elmondása szerint az októberben toborzott 600 fogolyból álló egységéből mindössze 170-en maradtak életben, és kettő ember kivételével mindannyian megsebesültek, volt, aki négyszer is. Felidézte, hogy látta, ahogy a társait szétrobbantják a közelükben landoló lövedékek, és csodálkozott, hogy túlélte. Az egyik támadásra különösen élénken emlékszik.

A kilenc agyrázkódásom közül legtisztábban az utolsóra emlékszem. Támadtunk, amikor az ellenség rakétavetőkkel és drónokkal kezdett ránk lőni, de a parancsnokunk csak annyit mondott: »Nem érdekel, mi van, menjetek előre! Ne gyertek vissza, amíg nem foglaljátok el ezt a pozíciót!«. Ketten végül egy lövészárokban tudtuk meghúzni magunkat, de a megpróbáltatásaink ezzel még nem értek véget. Egy ukrán drón dobott ránk egy gránátot, ami a közöttünk lévő 30 méteres rész közepén landolt. A barátomat mindenhol repeszek borították, én valahogy mégis megúsztam, de órákra elvesztettem a látásomat. Csak egy fehér fátyol volt előttem, ki kellett menteni a terepről

– mesélte a férfi, aki a lövészárkok mindennapos szörnyűségeiről is beszélt.

Elmondása szerint nagyrészt húskonzerven és instant tésztán élt, viszont vízhez kifejezetten nehezen jutott. Olyan is előfordult, hogy több napig nem tudtak se enni, se inni, télen pedig az olvadt havat itták, hogy ne haljanak szomjan.

A katonákat kivégzéssel fenyegették, de sokszor több is volt ez, mint üres szavak. Szergej ugyan csak egy ilyen esetet látott, amikor az egyik katona megölte a saját társait a lövészárokban. A férfi végül megpróbált elmenekülni, de hátulról egy golyó tarkón találta.

Három hét után odaveszett a fronton

Andrej számára a fronton átélt borzalmak nem tartottak sokáig, mindössze három hét után életét vesztette. Édesanyja felidézte a fiával való utolsó beszélgetését. 

Vitatkoztunk. Szörnyű kimondani, de én már úgy gondoltam rá, mintha meghalt volna. Mindennap mondtam neki, hogy ne menjen, de ő nem hallgatott rám. Amikor azt mondta, hogy rohamot indítanak, csupán annyit írtam neki, hogy »fuss, Forrest, fuss«!

– mesélte könnyek között az édesanya.

Aztán mint oly sok elítélt, Andrej is egyik pillanatról a másikra eltűnt. A fiú édesanyja csupán egy levelet kapott az orosz Védelmi Minisztériumtól, amelyben azt a napot nevezték meg fia halálának, amikor a frontra vonult.

Rovatok