Index Vakbarát Hírportál

Leállt a Tesla kaliforniai gyára

2023. július 26., szerda 21:18

Egy felvétel szerint leállhatott a Tesla kaliforniai gyára. Elon Musk vezérigazgató – ismertetve a cég legutóbbi negyedéves eredményeit – jelezte is, hogy fejlesztések miatt a júliustól szeptemberig tartó időszakban több gyár is bezárhat.

Fejlesztés miatt zárhatott be a Tesla kaliforniai, fremonti gyára. Egy, az üzemről készült videófelvétel utal erre, melyen igen kevés mozgás látható, de Elon Musk is jelezte, hogy fejlesztések miatt előfordulhat, hogy több Tesla-gyár is bezár – írja a Világgazdaság.

elon musk Azt nem fejtette ki, hogy pontosan melyik üzemekről van szó, de az Electrek szerint a fremonti és a sanghaji lehet érintett.

Musk beszélt arról is, hogy ugyan a Tesla az éves 1,8 millió autó leszállításáról szóló célt továbbra is tartja, a harmadik negyedévben csökkenhet a termelés.

Azt szintén nem lehet tudni, hogy a kaliforniai Tesla-gyárban meddig tart a gyártás leállítása, és arról sincsenek pontos információk, hogy mikortól áll vissza a termelés.

Rovatok