Index Vakbarát Hírportál

Új törvénnyel mentik meg Indiában a rosszul fizetett alkalmi munkásokat

2023. július 27., csütörtök 12:10

Az elképzelés szerint Radzsasztánban ebből egy olyan alapot képeznek, amelyből támogathatják az alkalmi munkákból élőket, akik például az Ubernek vagy az Amazonnak dolgoznak be.

Az alkalmi munka óriási népszerűségnek örvend Indiában, ahol mintegy 10 millió embernek biztosít megélhetést. Ez azt is eredményezi, hogy a politikusok nagyon érdeklődnek irántuk, hiszen potenciális szavazóknak tartják, különös tekintettel a közelgő helyi választási szezon idején, illetve már figyelnek előre a 2024. április végén kezdődő következő szövetségi választások előtt.

A törvénnyel lényegében egy olyan alap jön létre, ahová úgy kerül pénz, hogy az online és az alkalmazásalapú platformok tranzakcióit 1-2 százalékos pluszdíjjal terhelik.

Ilyen szolgáltatás például az Uberé vagy az Amazoné is. Az alapból pedig a nem túl jól fizetett alkalmi munkások jóléti juttatásait akarják kiegészíteni. Készül egy adatbázis is, amelynek segítségével figyelemmel lehet követni a dolgozók foglalkoztatási állapotát, illetve a kiskereskedelmi platformokon folyó összes pénzügyi tranzakciót.

A törvény értelmében az adóval a vállalatokat terhelik, de iparági szakértők attól tartanak, hogy a cégek idővel azt továbbterhelik majd a fogyasztókra, és ezzel éppen azt a réteget fogják sújtani, amelynek védelméért a törvény született. 

A kritikák ellenére az alkalmi munkások üdvözölték a törvényt, de érdekvédők szerint ez csak az első lépés a helyes irányba. Már csak azért is, mert ez egyetlen szövetségi államra vonatkozik csak, ahol több mint 400 ezer alkalmi munkából élő található. Viszont az elképzelést országosan is működőképesnek tartják, és javasolják, hogy egész Indiában vezessék be.

Rovatok