A háborúról írt háborúellenes, regénybe ágyazott figyelmeztetést Elliot Ackerman író, amerikai ex-tengerészgyalogos és James Stavridis, az Egyesült Államok haditengerészetének nyugalmazott admirálisa, a NATO volt európai főparancsnoka. Egy, az USA és Kína között kirobbant, globálissá terebélyesedő, pusztító konfliktus fantáziadús, ugyanakkor rémisztő forgatókönyvét tárták az olvasók elé. Csak egy hajszálon múlik a világ sorsa.
A 2034: A következő világháború regénye két éve jelent meg az Egyesült Államokban, a magyar sajtóban is írtak akkor a könyvről (például a Mandineren és a Magyar Nemzetben), most már magyarul is olvasható, és még aktuálisabb, mint két éve.
A 2034 izgalmas regény egy olyan konfliktusról, ami a reményeink szerint sosem következik be. Nagy fokú hadműveleti és diplomáciai múltjukból és ismereteikből merítve Stavridis admirális és Elliot Ackerman olyan lidércálmot vetítenek elénk, amit mindenáron el kell kerülnünk. A regény egy korunknak szánt figyelmeztető fikció, emlékeztető, hogy az események hamar irányíthatatlanná válhatnak, még akár 2034 előtt is
– olvasható a regény hátulján az ajánlás Robert. M. Gatestől, aki két amerikai elnök, a republikánus George W. Bush, illetve a demokrata Barack Obama mellett volt védelmi miniszter 2006 és 2011 között. 2009-ben éppen ő javasolta Obama elnöknek, hogy Stavridist nevezzék ki az Egyesült Államok európai erőinek főparancsnoki posztjára, ezzel egyszersmind a NATO főparancsnoki tisztségére.
Stavridis ma is aktív megszólaló, az ukrajnai háborúval kapcsolatban rendszeresen nyilatkozik. Tavaly májusban azt mondta, hogy „az oroszok hihetetlenül inkompetens módon hajtják végre az ukrajnai inváziót”. Két hónappal később, júliusban úgy hitte, hogy körülbelül négy-hat hónapig tarthat még a háború, és „befagyott konfliktusként” végződik, mint ahogy évtizedekkel korábban Észak- és Dél-Korea esetében. Idén februárban azt írta a The Washington Postban, hogy Ukrajnának nagyon nagy szüksége van harckocsikra és vadászgépekre. Azt is megjegyezte: ha elegendő harckocsi érkezik Ukrajnába, akkor az egy „rémálommal” érhet fel Vlagyimir Putyin számára. Az oroszok azonban nem ijedtek meg, sőt még a nyugati fegyverek ellenére is elmaradt a nagy ukrán áttörés.
A háború vége még nem látszik, de az igen, hogy a Stavridis, illetve a szerzőtársa, Elliot Ackerman által elképzelt 2034-es konfliktus az Egyesült Államok és Kína között nem a realitásoktól elrugaszkodott rémálomszerű vízió. A cím alapján nem meglepő módon, a történet 2034-ben, pontosabban március 12-én indul a Dél-kínai-tengeren. Ez ma is a világ stratégiailag egyik legfontosabb területe, már a 90-es években, az azóta sokat hivatkozott Samuel P. Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című munkájában a Dél-kínai-tengert jelölte meg egy civilizációs háború lehetséges kiinduló pontjának.
Kína számára kijáratot jelent a világ óceánjaira, nem csupán kereskedelmi, hanem védelmi szempontból is létfontosságú, hogy uralni tudja, ellenőrzése alatt tartsa ezeket a vizeket. A térségben hosszú évek óta erősíti katonai jelenlétét, mesterséges szigeteket építenek, és rajtuk katonai ellenőrző pontokat hoznak létre, egyre inkább kiterjesztve a kínai fennhatóságot. Kína szemszögéből semmi más nem történik, mint az, hogy visszaszerzik azt a kontrollt és előjogot, ami a múltban már megvolt. Az ókori kínai felfedezők és kereskedők messzire eljutottak fejlett hajóikon, volt idő, hogy a kínaiak voltak a világ leggyakorlottabb, legmerészebb tengerészei.
A Dél-kínai-tenger az olajforrásai miatt sem elhanyagolható, e tekintetben is több érdek ütközik. Mégis, Kína számára a legzavaróbb stratégiai tényező az amerikai jelenlét közelsége, amely a II. világháború óta – szövetségi politikája okán is – befolyási övezeteként tekint a térségre.
Kína felemelkedése és egyre növekvő öntudata, a »mi vagyunk az emberiség történelmének legnagyobb játékosa« nézet hangoztatása komolyan veszélyezteti majd a nemzetközi stabilitást a 21. század elején. Ha Kína Kelet- és Délkelet-Ázsia vezető hatalmává válik, Amerika történelmi érdekeit fogja keresztezni
– vélekedett Samuel P. Huntington közel harminc éve.
Elliot Ackerman és James Stavridis 2034 című regénye ezt a fonalat veszi fel: hogyan alakulhat ki háború az Egyesült Államok és Kína között? A könyvükből az derül ki, nem feltétlenül úgy, hogy a felek háborút akarnak.
„A politika gyakran rendel el eredeti szándékának nem megfelelő dolgokat, ahhoz az emberhez hasonlóan, aki valamely nyelv használatában még nem egészen jártas, és jó gondolatait olykor rosszul fejezi ki” – olvasható az intelem Carl von Clausewitz A háborúról című alapművében. A 2034-ben elszámítják magukat a felek, ijesztően rosszul mérik fel az egyes cselekményekre adott válaszlépések következményeit, alábecsülik egymás csökönyös elszántságát, a diplomácia csődöt mond, és elindul egy öngerjesztő tragikus eseménysorozat, amely során előkerülnek a taktikai atomfegyverek.
Több szereplő szemszögéből ismerheti meg az olvasó a kibontakozó konfliktust. Egy nyugdíjazás előtt álló amerikai haditengerészeti parancsnok a búcsúra készül utolsó útján, de még hátravan élete legmegterhelőbb küldetése. Súlyos veszteségekkel és a parancsnoklás felelősségével kell szembenéznie.
Egy amerikai vadászpilóta-őrnagy szerepe jelentősebbé válik az események láncolatában, mint azt ő képes lenne felfogni. Számára csak az a fontos, hogy repüljön és méltóvá váljon felmenői hősiességéhez.
Egy indiai származású amerikai helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó kétségbeesetten próbál tenni valamit az eszkalálódás megakadályozása ellen. Megkérdőjeleződik minden, amiben addig hitt, többek között a saját identitása is, noha ez utóbbi kulcsfontosságúvá válik az események alakulásában.
Egy becsvágyó kínai admirális a csúcsra tör, el is éri azt, de megismeri a hatalom magányát, kíméletlenségét és árát.
Az iráni Forradalmi Gárda egy dandártábornokának egész életét meghatározta az erőszak, a kirobbanó konfliktus sűrűjébe kerül, de a békés élet és az állandó szolgálat dilemmája kísérti.
A főszereplők ábrázolása elnagyolt és sablonos, csupán arra jók, hogy asszisztáljanak a konfliktus hátteréhez, illetve a szerzők üzenetéhez. Talán a kínai admirális és az iráni forradalmi gárdista jellemének fejlődése értékelhető a leginkább.
A regény története szerint 2034-re Kína elérkezettnek látja az időt arra, hogy erejét demonstrálva a Dél-kínai-tengeren, megszégyenítse, majd kiszorítsa érdekszférájából az Egyesült Államokat, ezért tőrbe csalja az amerikai haditengerészet egyik hadihajó-kötelékét, kiprovokálva egy katonai és diplomáciai konfliktust. Mindezzel egy időben a kínai tervnek megfelelően – a nyomásgyakorlás és zsarolás céljából – földre kényszerítenek egy új lopakodó technológiával ellátott amerikai vadászgépet, és a szövetséges Irán fogságába kerül annak pilótája.
A kínai terv lényege az lenne, hogy az Egyesült Államoknak megszégyenítve és megverten kelljen tárgyalóasztalhoz ülnie, míg Kína erős pozícióból tudja elfogadtatni a saját feltételeit. Csakhogy, mint kiderül, Kína rosszul mérte fel, hogyan hat az amerikai közvéleményre és politikára az emberéletekkel járó megalázó vereség, ráadásul az iráni események is nem várt fordulatot vesznek.
A diplomáciai enyhülés és egyezkedés esélye elvész, az amerikaiak a katonai válaszlépés mellett döntenek, de ők ugyanúgy elszámolják magukat, mint a kínaiak. Azt gondolják, hogy ha erővel visszavágnak, akkor elveszik a kínaiak kedvét a további csapásoktól. Újabb és újabb megtorló válaszlépések követik egymást mindkét fél részéről, Tajvant lerohanják a kínaiak, az Egyesült Államok taktikai atomfegyvert vet be, majd a kínaiak is ezt teszik.
Ha egy nemzet egyszer már bevetett egy nukleáris fegyvert, akkor egy másodiknak vagy harmadiknak az alkalmazásakor kisebb a szégyenfolt
– olvasható a könyvben az egyik szereplő, egy kínai miniszter cinikus érvelése. Hátborzongató ez a gondolat annak tudatában, hogy az ukrajnai háború esetében többször is szó esett már a taktikai atomfegyverek lehetséges bevetéséről, nemrégiben pedig Oroszország ilyen tölteteket telepített Belaruszba.
A 2034 című regényben, miközben az Egyesült Államok és Kína egymásnak esik, Oroszország is „felébred”, hogy kihasználja az alkalmat saját birodalmi céljainak elérésére. Milliók halnak meg, és mintha nem lenne többé megállás a globális pusztulásig, amit a kínaiak és az amerikaiak elindítottak.
A helyzet az, hogy egyikőtök nemzete sem a legjobb érdekei szerint járt el. Amerika önhittsége végül úrrá lett a nagyságán. Vért ontottatok és anyagi áldozatot hoztatok, de mi célból? A hajózás szabadságáért a Dél-kínai-tengeren? Tajvan szuverenitásáért? A világ nem elég nagy a te kormányodnak és a pekingi kormánynak? Talán megnyeritek ezt a háborút, de minek? Hogy olyanok legyetek, mint a britek voltak a második világháború után? A birodalmatok szétesik, a társadalmatok hanyatlik, és mindkét oldalon több millióan halnak meg
– mondja a regény egy pontján egy indiai nyugalmazott altengernagy.
Egyértelműen üzenetértékű kiszólásról van szó az olvasók, leginkább az amerikaiak felé. Az sem véletlen, hogy Elliot Ackerman és James Stavridis éppen egy indiai szereplő szájába adta ezeket a mondatokat. Merthogy az Egyesült Államok és Kína mellett India lehet a közeljövő egyik nagy globális játékosa, de erről kevesebb szó esik a hírekben. Márpedig a regény is arra hívja fel a figyelmet, hogy India lesz a „nevető harmadik”, ha az Egyesült Államok és Kína az egymás elleni rivalizálásba feledkezik.
Meghatározó szerepe van a kiberhadviselésnek a regényben: Kína és India is jóval előrébb jár e téren az Egyesült Államoknál, ezt az előnyt pedig mindkettő ki is használja. Nem kétséges, a szerzők ezzel is üzenni kívántak. Indokolt is, figyelembe véve, hogy Kína milyen technológiai fejlődésen ment át az elmúlt évtizedekben, és most is rekordösszegeket önt a mesterséges intelligencia fejlesztésébe. Ackerman és Stavridis azonban az internettől és a technológiától való kiszolgáltatottságra is rámutatott. Bármelyik ország védtelenné és sebezhetővé válhat, mint ahogy azt a regényben Oroszország demonstrálja is, amikor elvágja az internettől az Egyesült Államokat.
A regény kínai szereplői gyakran idéznek Szun-Ce A háború művészete című könyvéből, de a 2034 nem a háborúhoz ad tanácsokat, hanem azt mutatja meg, milyen következményekkel járhat egy háború, és miért lenne fontos, hogy két meghatározó nagyhatalom elkerülje Thuküdidész csapdáját.
Az Ackerman és Stavridis regényét ajánló Robert. M. Gates volt amerikai védelmi miniszter a magyarul is megjelent (MCC Press, 2021) 2014-es, Szolgálat című visszaemlékezésében azt írta, erősen hisz abban, hogy Amerikának vállalnia kell a globális kötelezettségeit, a hadserege nélkülözhetetlen a békéhez és a stabilitás megőrzéséhez számos térségben, de ismernie kellene a korlátokat is.
Mindig készen kell állnunk arra, hogy használjuk a fegyveres erőinket akkor, amikor a saját vagy a szövetségeseink biztonsága vagy a létfontosságú érdekei veszélybe kerülnek, vagy amikor támadás ér bennünket vagy a partnereinket. Hiszem azonban, hogy a fegyveres erő használata mindig a legvégső eszköz kell hogy legyen, és a céljainkat világosan és realisztikus módon kell meghatározni
– fogalmazott Gates. Azt is hozzátette: az amerikai elnökök részéről sokkal több hajlandóságra és ügyességre van szükség, hogy ne mindig csak a „kalapácsokat” használják a „nemzetbiztonsági szerszámos ládából”.
A volt védelmi miniszter a kilenc évvel ezelőtt kiadott emlékiratában úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok kül- és nemzetbiztonsági politikája militarizálódott, és az erő használata túl könnyű megoldásnak tűnik az elnököknek.
Cikkünk megírásához felhasználtuk és idéztük:
Elliot Ackerman és James Stavridis – 2034: A következő világháború regénye című könyvét (magyar kiadás: Művelt Nép Könyvkiadó, 2023 fordította: Tóth Attila).
(Borítókép: Joe Biden és Hszi Csin-ping. Fotó: Lintao Zhang / Getty Images)