Index Vakbarát Hírportál

Drámaian fogy Japán népessége

2023. július 28., péntek 12:03

Az ország valamennyi prefektúrájában csökkent a lakosság száma, 2022-ben összességében 800 ezerrel. Ugyanakkor soha ennyi külföldi nem élt az országban, tavaly számuk 10,7 százalékkal nőtt 2021-hez képest.

A tendenciát, hogy már 14. éve folyamatosan csökken a lélekszám, Kisida Fumio kormányfő egyenesen válságnak nevezte, és ígéretet tett a probléma orvoslására. Ez nem lesz egyszerű feladat, mert 2022 volt az az év, amikor 771 ezer gyerek született, és ez volt az első alkalom, hogy a születési adatok feljegyzése óta most először esett ez a szám 800 ezer alá.

A mostani születési ráta mindössze 1,26, ami messze elmarad a kívánatosnak tartott 2,1-től. Szélsőségek persze vannak, hiszen voltak olyan önkormányzatok, amelyek támogatásokkal és gyermekbarát intézkedésekkel növelni tudták a településen a születésszámot, de például a szigetország középső részén van egy olyan falu,

ahol 25 év alatt mindössze egy újszülött látta meg a napvilágot.

Japán történelmileg nem szívesen fogadott be külföldieket, ez a tendencia az elmúlt időszakban azonban változott. Annak ellenére, hogy jelenleg mintegy hárommillió külföldi él Japánban, ez a szám nem elegendő, hogy kompenzálja, pótolja az elöregedett társadalom fogyását. Japánban minden 1500 emberre jut legalább egy 100 éves vagy annál idősebb ember, és a lakosság 10 százaléka 80 év feletti, ami azt jelenti, hogy a lakossági korfa nagyon elbillent.

Jól tükrözi mindezt a japán televíziós reklámok teljes átalakulása, amelyet az idős társadalom igényeihez igazítottak. A hirdetések zöme temetkezési szolgáltatásokat, ízületifájdalom-csillapítókat és felnőttpelenkákat ajánlgat - írta beszámolójában a CNN.

Rovatok