Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam vállalta magára a szíriai szentélynél elkövetett robbantást

2023. július 29., szombat 06:35

Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára pénteken a szíriai főváros közelében lévő síita szentély ellen előző nap elkövetett pokolgépes támadást.

A merényletben hatan meghaltak, és negyvenhatan sebesültek meg − közölte a szíriai állami média a damaszkuszi külügyminisztériumra hivatkozva csütörtökön.

A közlések szerint a pokolgépet egy taxiban helyezték el a Damaszkusztól délre található Szajjida Zeineb mauzóleum és mecset előtt, és távirányítással hozták működésbe − közölte az MTI. 

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet szerint a közelben található az Irán támogatását élvező egyik fegyveres csoport egy bázisa.

A terrorszervezet vállalta magára a szintén a szentélynél történt keddi merénylet elkövetését is, amelyben ketten sebesültek meg.

A szentély a síita muszlimok negyvennapos gyászidőszaka alatt gyakran látogatott zarándokhelynek számít, jelentős részben iráni hívők keresik fel.

Pénteken tartották a síita iszlám egyik legfontosabb ünnepét, az ásúrát.

Rovatok